Bezárás
Hírek

Fülöp Sándor: Vészhelyzetben a Nekota

Súlyosan veszélyezteti az vízi élővilágot a Balaton déli partján, a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Területen a Hubertus Bt. tevékenysége. A vállalkozás – a másodfokú vízügyi hatóság nem megfelelő eljárásának is köszönhetően – komoly természeti kárt okozott a hazai és nemzetközi oltalom alatt álló térségnek – állapította meg frissen lezárult vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Az ombudsman vizsgálata szerint a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Terület “Nekota” elnevezésű térségén gazdálkodó Hubertus Bt. vízleeresztése miatt veszélybe került a vízhez kötődő élővilág, különösen az ott fészkelő fokozottan védett madárfajok. Az ombudsman a területre vonatkozó haszonbérleti szerződés vizsgálatakor megállapította, hogy a Magyar Állam nevében eljáró Állami Vagyonügynökség rendkívül előnytelen szerződést kötött a Hubertus Bt.-vel. Teljes körűen és mindenre kiterjedően átengedte a terület hasznosításának és hasznai szedésének jogosultságát. A szerződés szinte valamennyi pontja az államra nézve feltűnően hátrányos, tisztességtelennek minősíthető, míg a kikötött haszonbérleti díjról egyértelműen megállapítható a feltűnő értékaránytalanság.

Forrás: Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom