Bezárás
Hírek

Napi Mutyimondó: Hajnali rajtaütés Horváthon

Más országban külön, állami védelem illetné az olyan közérdekű bejelentőket, mint Horváth András, nálunk az állam valóságos háborút visel ellene. Eddig csak a személyét igyekeztek hitelteleníteni, most komolyra fordult a dolog: mint a szép 50-es években, reggeli házkutatást tartottak az áfacsalásokról kitálaló egykori adóhivatali alkalmazott lakásán, és meggyanúsították személyes adattal való visszaélés miatt. A rendőrök elvitték a számítógépének merevlemezét, iratokat gyűjtöttek össze, köztük azt a zöld dossziét is, amely állítása szerint azokat az információkat, cégneveket tartalmazza, amelyek a kiterjedt áfacsalásra, az abban részt vevő vállalkozókra utalnak. Az eset után mini szimpátiatüntetést tartottak, az Átlátszó videóinterjút készített a főszereplővel a Transparency pedig azt mondja: ne Horváthot vegzálják, hanem nyomozzák ki az általa feltárt eseteket. A nemzetközi antikorrupciós szervezet szerint az ügy kezelése hitelteleníti a kormányzat korrupcióellenes politikáját, azt mutatja, hogy az új jogszabályok, például a január elsejétől hatályos és a TI által többször és sok szempontból kritizált közérdekű bejelentőkről szóló törvény, jobbára csak látszatintézkedéseket tartalmaznak.

Egy áfacsalásos ügyben éppen most emeltek vádat Szombathelyen, de az ilyen esetek – legalábbis Horváth szerint – tömegével fordulnak elő. Ezeket “klasszikus körhintacsalás” módszerének nevezik, amikor az áru nem mozog, csak papíron országok között, hogy az áfát visszaigényelhessék.

Giga útfelújításba kezdenek az országban, mikor máskor, mint pár hónappal a választások előtt. A projekt védnöke akár Orbán Ráhel is lehetne, akinek esküvőjéreemlékezetes módon hozták rendbe a lagzira vezető utakat. Májusig az országos közúthálózat mintegy 1200 kilométeren újul meg, a munkákra 122 milliárd forintot fordítanak, és lehet találgatni, mely cégek lesznek a kivitelezők. Nyilvánvalóan a legjobbak.

Világgazdaság írt arról, hogy az év sikere mindenképpen a trafikmutyi, hiszen mindenki bukott rajta. A lap a NAV statisztikái alapján közli, hogy a tavalyinak a felére zsugorodott a legális dohánypiac októberre, amikor alig 529 millió szál cigarettát adtak el a gyártók. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevesebbet dohányoznak az emberek: közben megizmosodott a feketekereskedelem.

Legalább ilyen sikerek előtt áll az állami intézkedések miatt a kiskereskedelem, ahol a HVG cikke szerint minden tizedik kisbolt lehúzza a rolót január elsejével az online pénztárgépek bevezetése miatt, mert az állami totojázás miatt nem sikerült beszerezniük a berendezéseket. Lehet, hogy ez volt a cél? A kisebb nyelviskolák pedig a nyelvoktatás eszement átalakítása miatt vonulhatnak illegalitásba.

Teljes káosz látszik kialakulni a fehérgalléros ügyek kezelésében is az igazságszolgáltatásban, miután az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek találta, és különböző nemzetközi szerződésekkel is ellentétes, ahogyan a fontos ügyek bírósági áthelyezését intézték. Tegnap a Hagyó-ügyről derült ki, hogy újra kell kezdeni Kecskemét helyett a fővárosban, most a sukorói kaszinómutyiról nem tudják pontosan, hogyan folytatódik, csak annyi bizonyos, hogy nem Szolnokon.

A takarékszövetkezeti szektor átalakítása közben a jól irányított káosz jellemzőit mutatja. A Véleményvezér veszi végig a fordulatokat, amelyben most a legújabb, hogy privatizálják a Takarékbankot, ráadásul nemzetközi pályázat útján. Eddig pont arról volt szó, hogy a szektornak állami erősítésre van szüksége, plusz hazai tulajdonban kell maradnia, emiatt az elmúlt évben a fontos döntési jogosítványok szinte mindegyikét kicsavarták a takarékszövetkezetek jelenlegi tulajdonosainak kezéből. A cél lehet, hogy csak az, hogy új, kormányközeli gazdái legyenek ennek a szektornak.

Az Átlátszó a Keller László egykori közpénzügyi államtitkár elleni perről ír, amely a Fővárosi Törvényszéken első fokon zárult a héten, egy év próbára bocsájtással,  hivatalos személyként személyes adattal való visszaélés kísérletének bűntette miatt marasztalták el. A büntetőper alapját képező ügyekről viszont most sem derült ki semmi, pusztán az, hogy az ország legismertebb gazdasági és politikai vezetői közül néhányan időnként együtt vadásztak egy állami erdőgazdaság területén.

Az Indexen a gyerekmentőautóval furikázó alapítványi elnök próbál magyarázatokat adni arra, hova tűnik a rengeteg pénz, amit a rákos gyerekek megsegítésére gyűjtenek  – kevés sikerrel. Csak egy idézet. Arra a kérdésre, hogy miért száguldozott a mentővel a villamossíneken, amikor az úticélja az irodája volt, ezt tudta mondani: “Az autó sofőrje valószínűleg kapott egy sürgős telefont, és ezért ment a síneken”.

HVG végignézte, kik nyernek azon legtöbbet, hogy a kormánytöbbség mérsékelte a pofátlan végkielégítések 98 százalékos büntetőadóját, amit annak idején ők vezettek be. A lap szerint az igazi nyertesek azok a képviselők és miniszterek, akiknek 2014-ben át kell adniuk a stafétát, a legjobban pedig a jól kereső álláshalmozók járhatnak, tehát olyanok, akik eddig polgármesterek és képviselők is voltak. A különbözet milliós nagyságrendű.

Az Átlátszó a nyelvvizsgabotrány miatt körkérdésben akarta megtudni, hogy melyik parlamenti képviselőnek milyen nyelvvizsgája van, hol és mikor szerezte. A 386 fontos elvtársból 99 vette magának a fáradságot, hogy egyáltalán válaszoljon, a többiek valószínűleg magyarul sem tudnak, nem értették a kérdést. A 224 fős Fidesz-frakcióból alig négyen válaszoltak.

További érdekes olvasnivaló itthonról és külföldről:

Vizoviczki-céghálózatnak nem csak a rendőrségen voltak beépített emberei, a szórakozóhelybirodalom-tulajdonos ellen indított nyomozás 53 gyanúsítottja között van egy debreceni önkormányzati alkalmazott, egy ÁNTSZ-munkatárs, egy tűzoltó és egy pénzügyőr.

A 444 vicces szkeccsben emlékezett meg a hét elején arról, hogy Budai Gyula államtitkár állami pénzen felújította az ismerősei lovardáját, ami után az államtitkár a Facebookonakadt ki az újságra.

Egy érdekes, hosszab videó a perui korrupcióról.

Közeleg a téli olimpia ideje Szocsiban, Putyin jófiút játszik: megkegyelmezett a több mint 10 éve börtönben sínylődő ellenfelének, a milliárdos Hodorkovszkij olajmágnásnak. A Jukosz olajvállalat egykori főrészvényesét 2003-ban tartóztatták le, majd csalásért és adófizetés elkerüléséért ítélték el. Az elnöki amnesztia a Pussy Riot együttes, és a Greenpeace elfogott tagjaira is vonatkozik.

A Transparency oldala szerint a szegénység leküzdése ellen a legjobb módszer a korrupció elleni harc.

Szolgálati közlemény: kicsiben, de nagy ambíciókkal indult el az Átlátszó rádiós kiadása a Soundcloud közösségi portálon, napi e-mail hírlevelünk audió változatával. Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra sem, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

Mong Attila

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom