Bezárás
Hírek

Végre tényleg megkapjuk az Operaház átvilágításáról szóló jelentést?

Az Átlátszó eddigi történetének leghosszabban húzódó közérdekűadat-igénylési ügye érhet véget hamarosan, a Fővárosi Törvényszéken szerdán lezajlott tárgyaláson ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériuma a miniszteri biztos mintegy két és fél éve kikért jelentésének megküldését ígérte az Átlátszónak.

Még 2011 nyarán szerettük volna megismerni azt a jelentést, amelyet az Index szerint az Operaház akkori miniszteri biztosa készített, és amelyben több mint egymilliárd forintnyi visszaélésgyanús ügyet gyűjtött össze. Az adatigénylés tejesítését megtagadták, így aztán perre mentünk.

A pert elvesztettük első fokon, a Fővárosi Törvényszék akkor az érdemi vitakérdésben nem is foglalt állást, hanem arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy a jelentés egésze nem minősül adatnak, így közérdekű adatnak sem: pontosan meg kellett volna jelölni, hogy a jelentésből mire vagyunk kíváncsiak.

Természetesen fellebbeztünk, a Fővárosi Ítélőtábla azonban ismét elutasította a keresetünket, igaz, némileg kifinomultabb érveléssel. Az ítélőtábla szerint ha a jelentés egy részének van döntés-előkészítő jellege, akkor az egész dokumentáció osztja ezt a minősítést. Megállapította továbbá, hogy az adatkezelőtől nem várható el, hogy leválogassa azon adatokat, amelyek megismerhetőségének egyébként nincs törvényi akadálya.

Az Alkotmánybíróság közbelép

Az átlátszó azonban még ezzel sem elégedett meg, így alkotmányjogi panasszal támadta meg az általa alkotmányellenesnek tartott döntést az Alkotmánybíróságon. A panaszban az átlátszó úgy érvelt, hogy az ítéletben foglaltak – azaz az adatigénylés megtagadása – sérti a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jogot.

Időközben a MagyarLeaksen kiszivárgott az Operaház korrupciógyanús ügyeiről szóló KEHI-jelentés, amelyet természetesen közzétettünk.

Az Alkotmánybíróság a panaszunknak helyt adott és a határozatában fontos, előremutató kijelentéseket tett. Megsemmisítette a korábbi, jogerőssé ítéletet, és visszautalta a kérdést az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszékre. Szerdán zajlott az első tárgyalás a megismételt eljárásban, ahol az alperes Emberi Erőforrások Minisztériuma ígéretet tett a kérdéses jelentés megküldésére. Erre az ígéret szerint 30 napon belül fog sor kerülni, addig a Minisztérium elemzi, hogy vannak-e az anyagban esetleg meg nem ismerhető részek, amelyeket ki kell takarni.

A per szünetelését kértük, és nagyon várjuk, hogy megérkezzen a Minisztériumtól a miniszteri biztos jelentése. Ha megkapjuk, természetesen haladéktalanul beszámolunk róla, ha nem, akkor folytatjuk a pert – de őszintén reméljük, hogy erre már nem kerül sor.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom