Bezárás
Egyéb

Lázár civiljei, de Simicskó sajnálja

Kampányköltés az ÁSZ-nál
Az Állami Számvevőszékhez fordultak a pártok kampányköltéseit vizsgáló civil szervezetek, így az Átlátszó is, miután egy tanulmányban foglalták össze az eddigi számításaik eredményeit. Az egyik legfontosabb megállapítás az, hogy bejött a papírforma, azaz nagyot kaszáltak a kamupártok, és persze nem tudnak elszámolni a pénzzel.  Ezek a választási kampányra létrejött projektpártok több mint négymilliárd forintot szipkáztak ki az államkasszából, de 3,6 milliárddal nem tudnak elszámolni. A parlamentbe jutott pártok meg a civilek számításai szerint összesen több mint 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a megengedettnél az idei választási kampány során. A pártok beszámolói azonban mindennek az ellenkezőjét mutatják: az önbevallások szerint a nagyok nem lépték túl a törvényi határértéket, a kicsik elkampányolták az állami támogatást.

Intézményesítik a korrupciót?
Népszabadság hívta fel a figyelmet a pénzügyi salátatörvény egyik furcsa paragrafusára, amely lényegében intézményesítené a korrupciót. A javaslat ugyanis tartalmaz egy olyan passzust, amely a kapcsolt vállalkozások közti elszámolásba tenne egy apró ám fontos kivételt. A jelenlegi szabályok szerint a kapcsolt vállalkozások közti ügyleteknél, a trükközés megelőzése érdekében, szigorú elszámolást kell készíteni, ezeket is piaci áron kell bonyolítani. A változtatás szerint viszont minderre nem lenne szükség, ha a kapcsolt vállalkozás az államnak vagy egy önkormányzatnak szállít be vagy szolgáltat. Ha a javaslat átmegy, a kapcsolt cégbe fizetségként, akár kenőpénzként betolt vagyon bármennyiért odaadható lesz az önkormányzatnak vagy az államnak, a piaci árat egy beruházásnál sem kell megállapítani.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

Lázár civiljei
Az Átlátszó megvizsgálta, hogyan zajlik a civil szervezeteknek szánt pénzek elosztása a Nemzeti Együttműködési Alapnál, miután Lázár János betámadta a Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatát. A téma azért is érdekes, mert az állami támogatás 2010-es megfelezése után tovább csökkent, majd két éve nagyjából stagnál a civil szervezetek támogatására fordítható költségvetési keret. Ráadásul a civil szféra a támogatásokhoz való hozzáférés szempontjából erősen polarizálódik: vannak fix nyertesek, akik mind a szakmai, mind a működési pályázaton nyernek –  és vannak, akik már csak azért rimánkodnak, hogy legalább indokolják meg, miért nem nyertek évek óta egyetlen forint támogatást sem. Az oknyomozó portál elsőként a nyíregyházi nagyobb nyerteseket, köztük egy kutyapanziót is bemutat.

Simicskó hibás vagyonnyilatkozata
Évek óta hibásan tölti ki vagyonnyilatkozatait Simicskó István, az Emberi Erőforrás Minisztérium sportért és ifjúságért felelős államtitkára, aki 1998 óta parlamenti képviselő is. Ez mostanáig senkinek nem tűnt fel, kivéve az Indexnek. A lap az elmúlt hat év vagyonnyilatkozatait egymás mellé téve több ellentmondás is látott. Az egyik bejelentett telek alapterülete például az évek alatt hol ennyi, hol annyi, a különbség ráadásul értékben kifejezve milliós nagyságrendű lehet, vagy egy másik ingatlan, amelyik egyszer még megvolt, aztán eltűnt, de a befolyt ellenértékkel sehol sem számolt el. Simicskó István az ellentmondásokat azzal magyarázta, hogy pontatlanul töltötte ki a vagyonnyilatkozatait, amit sajnál.

Ráhel esküvője és a hajtóvadászat
Nincs meglepetés, a HVG értesülései szerint magyar ügyészség szemében az nem számít hivatali visszaélésnek, hogy a rendőrség milliós költséggel, a csak kivételes esetekben bevethető DNS-vizsgálatokkal próbálta megtalálni azokat, akik Orbán Ráhel esküvőjén elloptak két VIP vendég mobiltelefonját. Így az erről szóló feljelentést visszadobták, és azt is indokoltnak találták, hogy a telefontolvajt a kiemelt bűnügyi egység próbálta elcsípni.


Legyél a minioligarchánk és támogasd az Átlátszót havi rendszeres összeggel!

További érdekességek itthonról és külföldről:

A Keresztapa kutyafüle. A kép miatt is érdemes megnézni ezt a cikket, amely poszt-kósalajosi időkről szól Debrecenben. A kép mindent elmond arról, hogy hogyan születtek a döntések a városban. Különösen érdekes a baloldalon a képbe kukkantó titkárnő, úgy is, mint a nő helye Debrecenben.

Mészáros vagyonosodása a köztévében. A Vastagbőr blog írt arról, hogy nem várt helyről támad az ellenség: a köztévé híradója is beszámolt Mészáros Lőrinc gyanús vagyonosodásáról abban a riportban, amelyben beszámoltak az RTL Klub riportjáról Mészáros Lőrinc gyanús vagyonosodásáról.

A hét videója. Az Átlátszó válogatása szerint a hét legérdekesebb videója az a film lett, amely bemutatja, hogy hogyan kerültek elő az ukrán diktátort leleplező dokumentumok és hogyan igyekeztek az ukrán újságírók megmenteni és feldolgozni ezeket a papírokat.

Indul az új választási mutyi. A Városszíve blog értesülései szerint az önkormányzati választásokra időzítve a belvárosi Fidesz tökéletes és törvényes választási csalást készített elő. Október 1-jén szinte minden kerületi nyugdíjas 10 ezer forintot kap „ajándékba”.

Utazások a vidékfejlesztésért. Hat napos utazás a japán FoodExpo-ra, kiruccanás egy arab élelmiszeripari kiállításra vagy másfél milliós szállodaköltség Szaúd-Arábiában – a Vidékfejlesztési Minisztérium (új nevén Földművelésügyi Minisztérium) közzétette, hogy idén január és június között hova és mennyiért utaztak a vezető tisztségviselők.

Háborús nyerészkedés a Sanader ügyben.Hazaárulásnak nevezte Ivo Josipovic horvát elnök Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök azon tetteit, amelyekért most nyolc év és hat hónapnyi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Sanadert a horvát legfelsőbb bíróság. A vádpontok között a Mol-INA ügylet is ott volt, no meg egy kis háborús nyerészkedés.

A nők és a korrupció. A nők ugyanolyan korruptak, mint a pasik – állítja a Jamaica Observer, de a felmérés eredményei nem reprezentatívak: csak a jamaikai nőkre érvényes az állítás, és ott is fenntartásokkal.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom