Bezárás
Egyéb

Heti Mutyimondó: ha Magyarország Mészáros Lőrinc lenne!

Ha Magyarország Mészáros Lőrinc lenne, lehagytuk volna már régen Norvégiát, ha Lázár János lenne, akkor minden nyáron a francia Riviérán nyaralnánk, ha pedig Hunvald György, akkor röhögve ülnénk a börtönben, mert tudnánk: minden csak egyre jobb lesz. Mong Attila lapszemléje.

Magyarország – sajnos vagy szerencsére – nem Mészáros Lőrinc, Lázár János vagy Hunvald György; pedig úgy tűnik, sokkal egyszerűbb lenne minden, ha mindenki úgy viselkedne, úgy üzletelne, úgy ébredne, enne, inna, aludna, mint ezek a nagyon nagy magyarok, akik láthatólag sikert sikerre halmoznak itt közöttünk. Kérdés persze, hogy ugyanígy hasítanának-e, ha mi egy kicsit mások lennénk, és nem hagynánk őket, de egy gondolatkísérletet megér. Milyen lenne Magyarország…

…ha Mészáros Lőrinc lenne?

Az Index.hu kimatekozta, hogy ha Magyarország állampolgárai olyan ütemben gazdagodtak volna meg, mint Mészáros Lőrinc, akkor játszi könnyedséggel lehagyhattuk volna Svájcot, Szingapúrt és Norvégiát is. És az még csak egy dolog, hogy ha ugyanannyi idő alatt ugyanolyan gyorsan gazdagodtunk volna meg, mi lett volna. De ha még egy-két évig ugyanígy folytatnánk, akkor az Egyesült Államokat is lehagynánk, és végre igazi szuperhatalommá válhatna Magyarország. Történt ez az után, hogy a felcsúti polgármester lépett egyet vagyonnyilatkozat-ügyben. „Saját elhatározásomból úgy döntöttem, hogy településünk honlapján közzéteszem polgármesterségem időszakában benyújtott vagyonnyilatkozataimat” – írja a felcsúti önkormányzat honlapján Mészáros, miután több lap, így az Átlátszó is hosszú hónapok óta igyekszik elérni ezen dokumentumok nyilvánosságát. A 444.hu összefoglalta, hogy a 2014-es adatok szerint Mészáros Lőrincnek 400 millió forintja van takarékbetétben, 20 millió forintja van készpénzben, közel egymilliárd forint osztalékot vett ki cégeiből és az egyik vállalkozásának majdnem havi kétmillió forintért tanácsot is ad. Ezenkívül van egy 2008-ban vásárolt Audi A5-öse is. Közben a Vastagbőr blog írt arról, hogy nem várt helyről támad az ellenség: a köztévé híradója is beszámolt Mészáros Lőrinc gyanús vagyonosodásáról, abban a riportban, amelyben beszámoltak az RTL Klub riportjáról Mészáros Lőrinc gyanús vagyonosodásáról.

…ha Simicskó István lenne?

Akkor egy pillanatra sem zavarná az országot a valóság. (Mondjuk elég jó úton haladunk ezen a téren.) Kiderült ugyanis, hogy évek óta hibásan tölti ki vagyonnyilatkozatait Simicskó István, az emberierőforrás-minisztérium sportért és ifjúságért felelős államtitkára, aki 1998 óta parlamenti képviselő is. Ez mostanáig senkinek nem tűnt fel, kivéve az Indexnek. A lap az elmúlt hat év vagyonnyilatkozatait egymás mellé téve több ellentmondást is látott. Az egyik bejelentett telek alapterülete például az évek alatt hol ennyi, hol annyi, a különbség ráadásul értékben kifejezve milliós nagyságrendű lehet, vagy egy másik ingatlan, amelyik egyszer még megvolt, aztán eltűnt, de a befolyt ellenértékkel sehol sem számolt el. Simicskó István az ellentmondásokat azzal magyarázta, hogy pontatlanul töltötte ki a vagyonnyilatkozatait, amit sajnál.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

…ha Bajnai Gordon lenne?

Ha az egész ország Bajnai Gordon lenne, akkor nem zavarna senkit, hogy egy sor értelmes kérdésre hallgatás a válasz. Az Átlátszó folytatta azt a sorozatát, amely sorra vette a Bilderberg-csoport ülésein az elmúlt 25 évben részt vett politikusokat, miután Bajnai Gordon volt miniszterelnök jelenlétéből politikai ügy lett. A portál szerint a magyar érintettek alapvetően két csoportba sorolhatóak: hallgatók és cáfolók. Pontosabban: hallgatók és hárítók. Előbbiek semmilyen módon nem reagáltak. Utóbbiak pedig néhány soros, az érdemi dolgokra nemigen válaszoló felelettel tudták le a dolgot. Bajnai Gordon a hallgatók csoportjába tartozik, miután egy konkrét kérdéseket tartalmazó listára nem válaszolt érdemben.

…ha Hunvald György lenne?

Akkor még örülne is, ha különböző bűncselekmények miatt elítélik, mert tudná, hogy csak jobb lehet. Az elmúlt héten ugyanis ismét a börtönviselt Hunvald Györgyöt választották az MSZP élére a VII. kerületben. A korábban másfél évre ítélt, de már szabadult politikust nagy többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták. Hunvaldot 2009 februárjában tartóztatták le, majd a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalásért és más bűncselekményekért emelt ellene vádat. Hunvaldot és társait azzal gyanúsították, hogy a kerületben ingatlanpanamákkal, fiktív szerződésekkel és lakáskiutalásokkal százmilliós károkat okoztak a városrésznek. A per jelenleg éppen a Kúrián tart. Döntés július elején várható, a harmadfokú eljárás kedden kezdődött. Mindez főleg azok után vicces, hogy a napokban a párt egy másik prominense, Kunhalmi Ágnes vallott egy évekkel ezelőtti okirat-hamisításos ügyéről. Nem büszke rá, de bevállalja és beszél róla – a politikus a HVG.hu-nak adott interjújában vallott arról, hogy még 2005 novemberében jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért, egy diákigazolványos visszaélésért. A dolog pikantériája persze az is, hogy akkor már javában állami alkalmazott volt, a Miniszterelnökségen dolgozott, de – mint mondta – alig 83 ezer forint volt a fizetése, és a diákbérlethez kellett a trükk. Egy füst alatt arról is beszélt, hogy miért nem baj az oktatáspolitikusként, hogy még nincs meg a diplomája. De most már hamarosan meglesz. Mintha az MSZP továbbra is a Fidesz és a Jobbik forgatókönyvéből játszana.

…ha Lázár János lenne?

Akkor hivatalos ügyben állandóan a Riviérán múlatná az időt Franciaországban. Egy közérdekű adatigényléssel a Blikk a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivataltól kérte ki a politikus 2006 és 2012 közötti polgármesteri útjait. Az adatokból az derült ki, hogy a francia Cote d′Azur volt Lázár János legkedveltebb úti célja, többször is sürgős elintéznivalója akadt a jól megválasztott tengerparti testvérvárosban, minden alkalommal a nyári strandszezonban kellett utaznia, és természetesen kocsival és mindig legalább egy hétre, amiből négy napot az utazás tett ki, keresztül a szintén napfényes Olaszországon. Hiába, a halaszthatatlan tengerparti ügyek, továbbá a kellemest a hasznossal morális parancsa. Lázár egyébként újabb posztot zsebelt be: Magyarország uniós főtárgyalója lett. A legjobb barátjáról, egyben közeli munkatársáról az derült ki, hogy mintegy 300 millió forint tartozást halmozott fel a cégében, mielőtt kinevezték volna az új stratégiai ügyekért felelős államtitkárnak. Sonkodi Balázs cége egészségügyi szolgáltatásokat végzett országszerte, és nem fizette ki az alvállalkozóit. A cég ellen az adóhatóság végrehajtást indított el. Magáról Sonkodi Balázsról annyit tudni, hogy gyakran hivatkozik arra, hogy ő Lázár János spanja, vagyis közeli ismerőse. A Hvg.hu úgy tudja, Sonkodi pár héttel a kinevezése előtt eladta a vállalkozását és lemondott ügyvezetői tisztségéről. Erre amiatt is szükség volt, mert egy szabályozás tiltja az állami tisztségviselőknek, hogy üzleti vállalkozásban is érdekeltek legyenek. A Miniszterelnökség a felvetett problémára csak annyit reagált, hogy Sonkodi Balázsnak már nincsen semmilyen üzleti érdekeltsége.

…ha Balogh úr lenne?

Ha az ország egy nagy Balogh úr lenne, akkor előbb jól összegyűjtené a pénzt szegény rákos gyerekek arcmásával, majd az összegből a floridai kapcsolatait építgetné. Kiderült, hogy egyetlen gyereket sem vitt Floridába gyógykezelésre a Gyermekrák Alapítvány, pedig van ott egy bejegyzett szervezete – írta most a Magyar Nemzet, márpedig akkor felmerül a kérdés, minek ott a jelenlét? Korábban az alapítvány vezetője az együttműködési megállapodásra hivatkozott, hogy bizonyítsa, a megjelent hírekkel szemben alapítványai valóban a rákos gyermekek kezelésére fordítják az összegyűlt adományokat. Tavaly az Index közölt cikket arról, hogy az alapítvány vezetője magáncélra használja az alapítvány mentőautóját, majd az ügyészség külön felszólította, hogy ezt ne tegye, és azt is megállapította, hogy törvénysértő, hogy egymaga dönt a befolyt összegek elosztásáról. Az Index azt is kiderítette, hogy háza van Floridában.

Legyél a minioligarchánk és támogasd az Átlátszót havi rendszeres összeggel!

Néhány fontos további olvasnivaló az elmúlt hétről:

Intézményesítik a korrupciót? A Népszabadság hívta fel a figyelmet a pénzügyi salátatörvény egyik furcsa paragrafusára, amely lényegében intézményesítené a korrupciót. A javaslat ugyanis tartalmaz egy olyan passzust, amely a kapcsolt vállalkozások közti elszámolásba tenne egy apró, ám fontos kivételt.

Kampányköltés az ÁSZ-nál. Az Állami Számvevőszékhez fordultak a pártok kampányköltéseit vizsgáló civil szervezetek, így az Átlátszó is, miután egy tanulmányban foglalták össze az eddigi számításaik eredményeit. Az egyik legfontosabb megállapítás az, hogy bejött a papírforma, azaz nagyot kaszáltak a kamupártok, és persze nem tudnak elszámolni a pénzzel.

Kampányhirdetések a Hír TV-ből. Az Átlátszó blogja arról ír, hogy a HírTV rendelte meg a Fidesz kampányhirdetéseit. A 444 szúrta ki, hogy már nyilvános a 2014-es országgyűlési választásokra vonatkozó tájékoztató anyag, amely azt mutatja meg, hogy melyik párt mely online sajtóterméknél hirdetett a kampány alatt és mennyiért. A listát átböngészve kiderül, hogy míg például az LMP, a Jobbik vagy éppen az MSZP önmaga meg tudta rendelni hirdetéseit, addig a Fidesznek ez már nem ment. Esetükben a megrendelő ugyanis nem maga a párt volt, hanem a HírTV Zrt., amely Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.

Lázár civiljei. Az Átlátszó megvizsgálta, hogyan zajlik a civil szervezeteknek szánt pénzek elosztása a Nemzeti Együttműködési Alapnál, miután Lázár János betámadta a Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatát. Az oknyomozó portál elsőként a nyíregyházi nagyobb nyerteseket, közük egy kutyapanziót is bemutat.

A Corvinus-jelentés részletei. Az Index szemez abból a jelentéstervezetből, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készített a Corvinus Egyetem gazdálkodásáról. A dokumentumban végkielégített, majd visszavett dolgozók, gyanús HÖK-bulik, ablakon kidobott százmilliók szerepelnek, és vannak olyan ügyek is, amelyekben már a rendőrség is vizsgálódik.

Pályázat? Ugyan már! A Transindex írta meg, hogy magyarországi közpénzekből épül, szépül a Fidesz-barát sajtótröszt Erdélyben, hiszen magyar állami nagyvállalatok adományaiból építi romániai vállalkozását a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány. Három év alatt eddig összesen 2,6 millió eurót toltak be a cégbe. Jogászok szerint felveti a törvénytelenség gyanúját az a gyakorlat, hogy egy magyarországi alapítvány saját tulajdonában álló magánvállalkozást támogat, ez kicsit ellentmondani látszik a Ptk.-nak.

Egyetem 17 milliárdért. A Vastagbőr blogon arról lehet olvasni, hogy 17 milliárd forintból lesz önálló egyetem a Testnevelési Főiskola, amely 2000 óta a SOTE egyik karaként működik. Az állam ennyi pénzzel segíti az önállósodást, és úgy viselheti majd az egyetem nevet, hogy nem lesz legalább két kara, nem fog legalább két tudományterületen oktatni, a rektornál nem írják elő az egyetemi tanári minősítést. Emlékezetes, hogy ezt a kart rázta meg még két évvel ezelőtt botrány, amikor kiderült: egy fideszes képviselő fia furcsa módon szerzett diplomát, az ügyből feljelentés is lett.

Ajánlott levél 17,7 milláért. Olcsóbb lett volna, ha egy szimpla ajánlott levélben köszönti Orbán Viktor az újonnan megválasztott magyar Európai Parlamenti képviselőket, de a miniszterelnök egész oldalas újsághirdetésekben tartotta alkalmasnak azt közölni, hogy örül. Az Átlátszó blogja szerint a hirdetések összesen bruttó 17,7 millió forintba kerültek, miközben a 21 magyar EP-képviselő diszkrét, ajánlott levélben való köszöntése ennél sokkal olcsóbb lett volna, körülbelül 8 ezer forint.

Egy teniszklub lenyúlása. A HVG.hu szerint Tarlósék támogatásával nyúlják le a népligeti teniszklubot, amely az ellehetetlenülés szélére került. A tulajdonosok állítják, a szomszédos lakópark egyenesen hadjáratot folytat ellenük, főleg, mert egyik lakója, a kőbányai polgármester tagja a főváros gazdasági bizottságának is.

Csak a szájuk jár a cégvezetőknek. Egy felmérés szerint a hazai üzleti vezetők 60 százaléka állítja, gyakori a visszaélés és a vesztegetés Magyarországon. Az igazi problémát azonban az jelenti, hogy bár a hazai cégvezetők ugyanolyan fontosnak tartják a korrupció elleni harcot, mint a nyugat-európai cégvezetők, mégis, ha visszaélést tapasztalnak, akkor a felelősségre vonás nagyon kevés esetben történik meg, büntetést szinte senki nem kap.

Újságíró-fenyítés és zsidózás. Felvételek készültek arról, hogy Lengyelországban az egyik hetilap főszerkesztőjének megpróbálják kicsavarni a kezéből a laptopját. A szerkesztőségbe az után szálltak ki a rendőrök és a titkosszolgálati ügynökök, hogy a Wprost hetilap kiszivárogtatott egy hangfelvételt, amelyen a belügyminiszter a jegybank elnökével egyezkedik. A felvételen arról beszélnek, hogyan lehetne úgy megpörgetni a lengyel gazdaságot, hogy a kormánynak legyen esélye a következő választásokon. A Cink arról számolt be, hogy a jegybankelnök azt kérte a belügyminisztertől, rúgják ki a pénzügyminisztert. A jegybankelnök le is zsidózta kollégáját.

Lekapcsolták. Egy román oknyomozó portált lekapcsolt a WordPress, különösebb indoklás nélkül. Valószínűleg egy cikksorozat állhat a háttérben, amely a román miniszterelnök üzleti kapcsolatait részletezte.

Greenpeace-bukta. Majdnem négymillió eurót vesztett spekulációs ügyletek következtében a Greenpeace egyik alkalmazottja. Ráadásul a pénz a szervezetet támogató adományozóktól származott.

A pápa és a korrupció. Második egymást követő napon szapulta a korrupt politikusokat és segítőiket, köztük a korrupt papokat Ferenc pápa. Közben Olaszországban újabb letartóztatások voltak egy korrupciós botrányban, amelynek során a 2009-es földrengés utáni újjáépítés pénzeit síbolták el.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom