Mutyimondó

Az Átlátszó heti hírösszefoglalója: lapunk és a magyar sajtó legfontosabb hírei egyben a hétvégére, itt a blogon, és email hírlevélben minden pénteken.

Egyéb

Magyar a világ legjobb törvénye

Az Index cikke szerint eddig összesen alig 20 állampolgárság-csalót kaptak el a hatóságok. Az adatot a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után hozták nyilvánosságra, eszerint az eddig kiadott 622 ezer egyszerűsített honosításnál csak ennyi, tehát 20 esetben vonták vissza az állampolgárságot. A lap hozzáteszi, ha ez igaz, akkor ekkora csalási aránnyal valószínűleg a több mint ezeréves Magyarország történetének egyik legjobban sikerült törvénye  az egyszerűsített honosítás laza szabályozása. De tudjuk, hogy nem így van, hiszen éppen az Index derítette ki, hogy csak Ukrajnából több tízezres nagyságrendben jöhettek hamis papírokkal új magyar állampolgárok, olyan ukránok, oroszok, akik ősöket fabrikáltattak maguknak, és kilóra megvették azokat a falusi, kisvárosi polgármestereket, ahol nyelvtudást kellett igazolni. A szervezők mindennek megkérték az árát, 5-30 ezer euróért (1,5-9,4 millió forintért) intéztek el egy kérelmet.

Pácban az Erzsébetvárosi polgármesterjelölt
A HVG a napokban egy botrányos felvétellel hírhedté vált erzsébetvárosi vállalkozóról, Garabits Károlyról ír. Itt is szó volt arról, hogy egy hangfelvételen az MSZP, a DK, az Együtt-PM és két helyi civilszervezet közös önkormányzati képviselőjelöltje többek között arról beszél, miként kell lopni, és szót ejt arról is, hogy csak névleg van bejelentve a kerületbe. Az eset után a baloldali pártok elhatárolódtak, ám a lap kiderítette, még a polgármesterjelöltjük is egy lakásban “lakik” Garabitscsal. Farkas Ferenc azt közölte: elővásárlási joga van a lakásra, csak még nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Arról pedig fogalma sem volt, hogy Garabits is oda van bejelentve.

Nem nyilvános, ami már nyilvános
Lényegében formai okokból, de egyelőre bukja a 444.hu azt a pert, amelyet Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatának nyilvánosságáért indított, igaz időközben a polgármester közölte a kért információkat. A Székesfehérvári Járásbíróság szerint ugyanis nem kell kiadni Mészárosnak a vagyonnyilatkozatát, a bíróság érve szerint ugyanis az internetes lap rossz helyről kérte a dokumentumot. A kérést  a felcsúti önkormányzatnak, illetve Mészáros Lőrinc polgármesternek címezték, de a bíróság szerint a polgármester vagyonnyilatkozatát nem a polgármestertől, hanem az önkormányzat Vagyonnyilatkozat Ellenőrzési és Összeférhetetlenségi Bizottságától kell kikérni. A 444.hu fellebbez.

A rendőri kitakarásosdi vége
Az Átlátszó az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéséről közöl elemzést: ennek alapján a rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha „az a jelenkor eseményeiről szóló, vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül”. Ez azt jelenti, hogy ezentúl az újságcikkekben nem kell kitakarni az intézkedő rendőrök arcát. Az értékelés szerint  már csak a többi közhatalom-gyakorló helyzetét, a hangfelvételeket és a politikai közszereplők képmásának kérdését kell rendbe tenni.

Putyin és az orosz erkölcs
Vlagyimir Putyin államfőt tartja az orosz lakosság a legerkölcsösebb ismert közéleti személyiségnek egy friss felmérés szerint. A közvélemény-kutatásában másfél ezer embert kérdeztek meg 43 orosz régióban. Harminchat százalékuk választotta az orosz elnököt erkölcsi szempontból a legtekintélyesebbnek. A hasonlóan tekintélyes közszereplők között a megkérdezettek Kirill orosz ortodox pátriárkát és Ramzan Kadirov csecsen elnököt is megnevezték.

A FIFA mindent eltussolna
A CNN információi szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem hozná nyilvánosságra azt a 250 oldalas dokumentumot, amelyet egy független ügyvéd nyújtott be a korrupciós vádakban lefolytatott vizsgálatok összegzéseképp. Korábban a FIFA több tagja is követelte, hogy legyen publikus a jelentés, főleg mert az ügyvédet  azután kérték fel a vizsgálat lefolytatására, hogy angol és francia lapok bizonyítékokat találtak arra, hogy a katariak lefizették a FIFA végrehajtó bizottságának tagjait a rendezés odaítélése előtt.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Százmilliókat utazásokra a médiahatóságnál. Dolgozói nemzetközi utazásainak szervezésére keres vállalkozókat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely az utazásokra három év alatt 345 millió forint plusz áfa keretösszegben költene – írta a napi.hu.

Orosz pénzmosás Szlovéniában. Lehetséges, hogy pénzmosásra használják Szlovéniát az oroszok – vetette fel a Delo, szlovén napilap. Egyre több olyan orosz céget jegyeznek be ugyanis, amelynek hivatalosan egyetlen eurónyi bevétele sincs, ugyanakkor egyre több orosz vásárol luxusingatlant az országban.

Kínai kenőpénz. Csaknem 1,4 milliárd forint értékű kenőpénz elfogadásának vádjával állították bíróság elé a nagyhatalmú kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság volt helyettes vezetőjét, aki – korábban az országos energiahivatal vezetője – a tárgyaláson elismerte, hogy kenőpénzt fogadott el.

 

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

 

Megosztás