Mutyimondó

Az Átlátszó heti hírösszefoglalója: lapunk és a magyar sajtó legfontosabb hírei egyben a hétvégére, itt a blogon, és email hírlevélben minden pénteken.

Egyéb

Garancsi csilingel, a kampány dübörög

A Mutyimondó egyik olvasója adta a tippet, hogy nézzük meg ki áll annak a vállalkozásnak a hátterében, amely a kötelezően felszerelendő online pénztárgépeket látja el kötelezően felszerelendő SIM-kártyákkal. Meglepetés! A miniszterelnök jóbarátja, focipáholy-társa, a Videoton egyik tulajdonosa Garancsi István szerzett többségi tulajdonrészt a kft-ben. Garancsi egyébként Pap Kornélt váltotta a tulajdonosok között, ám Pap sem marad jó üzlet nélkül: az ő cége üzemeltetheti 15 évig a részben állami pénzből kialakított Design Terminál épületében lévő Terminál éttermet, Tiborcz István és Orbán Ráhel törzshelyét.

Mit számít 177 ezer ember?
A HVG.hu írta meg, hogy lényegében 177 ezer ember akaratát vette semmibe a kormány. Hiába ajánlottak ugyanis fel az emberek több mint 1,1 milliárd forintot a személyi jövedelemadójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre 2009-ben, hiába rendelkeztek így több mint 177 ezren, a pénz nagy részét az illetékes miniszter átcsoportosította másra, főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre. De vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy semmibe vették az adózók akaratát, és komolyan felmerül a kormány, valamint az ellenőrző szervek felelőssége.

Ez a minimum. Vagyis jó lenne
A korrupció ellen küzdő négy civil szervezet, köztük az Átlátszó szándéknyilatkozat aláírására hívja fel az önkormányzati képviselő- és polgármesterjelölteket: egy internetes oldalon a jelöltek kinyilváníthatják, hogy készek konkrét és számonkérhető intézkedéseket tenni az önkormányzatok átláthatóságának javítása érdekében. Például vállalják azt, hogy az önkormányzat költségvetése elérhető lesz közérthető formában az önkormányzat honlapján, vagy ugyanígy közlik az önkormányzat, illetve intézményei, cégei által kötött szerződéseket, a képviselők, polgármesterek vagyonnyilatkozatát. Ja, és mindezt kereshető formátumban.

A Magnet Bank és a Simon-ügy
A jegybank 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra a pénzmosás elleni törvény megsértése miatt. A pénzintézetnél azután indult vizsgálat, hogy tavasszal kiderült: Welsz Tamás néhai üzletember Bissau-guineai útlevelekkel üzletelt, és ilyen papírok segítségével nyithattak többen bankszámlát a pénzintézetnél. Az ügyben Simon Gábor egykori MSZP-alelnök neve ugyancsak felmerült, aki nem tudott pontosan elszámolni a számláin található összegekkel. A híresztelések szerint a szocialista politikus ugyancsak Bissau-guineai útlevéllel nyitott számlát, de ő, illetve ügyvédje ezt tagadta.

Dübörögnek a kampányok
A Vastagbőr blog írása szerint nyugdíjasok strandoltatása után most a gyerekeknek kedveskedtek a Terézvárosban, ahol a gyerekek mesekönyvet kaptak. A blog közérdekű adatigényléssel szeretné megtudni, mindez mennyibe került. Siófok még ennél is gazdagabb: ott az önkormányzat okostelefonnal korrumpálja a választókat.

 

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Hiszékeny gyanúsított. Gyanúsítottként hallgatták ki Hiszékeny Dezsőt miután a XIII. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő állítólag tavaly év elején ötmillió forintot kért egy parlagon heverő ingatlan bérleti jogáért. Hiszékeny a vallomástételt megtagadta és panasszal élt, a gyanúsítás ellen.

Közérdek 66 ezerért. Bruttó 66 ezer forintért akarja adni a közérdekű adatokat egy állami intézmény. A tankönyves állami cég, a Kello azt állítja, hogy munkatársai leterheltsége miatt alvállalkozóval tudja csak kinyerni az adatokat saját adatbázisából arról, melyik tankönyvből hány diák tanul. A VS.hu küzd velük.

Hévízi sikkasztó. Jogerősen egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Keszthelyi Járásbíróság azt a férfit, aki a hévízi művelődési központ alkalmazottjaként több millió forintot sikkasztott el. A kár 9 millió.

A grönlandi lázárjános nő. Könnyen lemondásra kényszerülhet Grönland miniszterelnöke, mert a gyanú szerint közpénzből bonyolított magánutazásokat, fizette ki saját és családtagjainak a hotelszámláit.

Szijjártónak Indiában annyi lenne. Épp most ítéltek el egy indiai politikust azért, mert a hivatalos keresetéhez képest aránytalanul nagy vagyont sikerült neki felhalmoznia, magyarázatot viszont nem talált rá. A helyzet persze ennél bonyolultabb, ott is jó pár év ráment a vizsgálatra.

Már az ebola-pénzt is lopják? A libériai szenátus az ebola járvány elleni küzdelemre fordított pénzek nagyobb átláthatóságát szorgalmazta. Nem nagyon érthető, hova párolgott el villámgyorsan 5 millió dollár.

11 évig morfondíroztak. De végül ratifikálta a német parlament az ENSZ korrupcióellenes egyezményét. A kifogás az volt hosszú éveken keresztül, hogy a német képviselőket érintő jogokat kellene az egyezmény szerint feladniuk.

 

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás