Bezárás
Egyéb

Gondoltad volna, mi csillog-villog Lázár csuklóján?

Az Index riportere egy október végi parlamenti fotón szúrta ki, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy luxuskarórával a csuklóján jelent meg. A lap rákérdezett Lázár János titkárságánál, ahol megerősítették, hogy tényleg nagyon drága óra van a politikuson, de az azért nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, mert  a legújabb, 2014 januárjától érvényes szabályozás szerint az egyéb ingóságokat (például ékszereket) akkor köteles feltüntetni a képviselő, ha értékük meghaladja az 1 015 000 forintot. Márpedig ezt az órát Lázár még évekkel korábban, kifejezetten kedvező áron, tehát a határnál olcsóbban vette. Az óra viszont az Index szerint jóval többet ér: az értékesebb darabokért kétmillió forintnak megfelelő dollárt is elkérnek az interneten, a legritkábbakat pedig aukciókon árulják néhány millió forintért.

Eposzi költés
Több, mint egy évig tartott a huza-vona, mire a Magyar Nemzeti Filmalap október közepén végül úgy döntött, mégsem támogatja a Toldi című filmet. Mindenesetre addig összesen 64 millió forintnyi közpénzt költöttek, hát igen, a semmire. Mindez  az Átlátszó közérdekű adatigényléséből derült ki. Az oknyomozó portál azt akarta megtudni, hogy milyen indokokkal utasították el végül a támogatást, és addig is mennyi pénz ment el az egyébként el sem készült filmre. A filmalap végül megküldte a rendkívüli döntőbizottsági ülés jegyzőkönyvét, valamint a film előkészítésére fordított állami támogatások összegét. Kiderült, hogy az öt fős döntőbizottságából hárman szavaztak arra, hogy az MNF ne támogasa a Toldi elkészítését, ketten viszont odaadták volna a gigaösszegű, 1,72 milliárdos támogatást.

Giró-Szász visszautasít
Az Index cikke arról számol be, hogy Giró-Szász András nem csak egyszerűen milliárdos vagyonra tett szert, abból, hogy a politikai tanácsadó cégében lévő részesedését eladta, de hoteltulajdonos is lesz. A kormány kommunikációs államtitkára egy belvárosi 120 szobás hotel kisebbségi tulajdonosa lesz. Az átadást 2016 elejére tervezi a sógora vezette hárommilliárdos vállalkozás a Dorottya utcában. A bérházat az V. kerülettől évekkel ezelőtt vette meg egy Luxemburgban bejegyzett, ismeretlen tulajdonosi hátterű vállalkozás. Az államtitkár közben visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint a kapcsolatainak, vagy a politikai karrierjének köze lenne a meggazdagodásához. Tehát a magunk részéről ezt meg is ismételjük: a kapcsolatainak és a politikai karrierjének nyilvánvalóan nincs köze semmihez.


Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

Indul a mega nyelvvizsga-csalás per
Az Index leírása szerint kígyózott a vádlottak sora az évtized nyelvvizsgaperén, még a Barátok közt Hoffer Misije is vádlottak között volt. Az ügyben negyven jelenlegi és volt rendőr, illetve tíz pénzügyőr is a vádlottak padjára ülhet. A Budapest Környéki Törvényszéken most megkezdődött eljárásban az ügyészség negyvenegy embert vádol azzal, hogy pénzért segítették a nyelvvizsgához jutást, ami miatt vesztegetést, befolyással üzérkedést és okirat-hamisítást követhettek el, mégpedig bűnszervezetben. A HVG.hu írása szerint vádlottak száma – köztük a rendvédelmi dolgozókkal – száz felett lesz, ha azok az esetek is az eljárásba kerülnek, amelyekben a vádelhalasztást megpanaszolták.

Az öreg ülnök rejtélye
Kilenc év után tovább csúszhat a Kulcsár-per, miután az egyik ülnök kiöregedett az eljárásból, ezért a rettenetes magyar rendszer szerint újra kell indítani az egészet. A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 2005-ben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, elsősorban az Ausztriában kézre kerített Kulcsár Attila, a K&H Equities egykori munkatársának ügyészségen tett saját magát és másokat is terhelő vallomásai alapján. Az eredeti vád szerint Kulcsár Attila mintegy 23 milliárdos sikkasztást követett el azzal, hogy ügyfelei, állami vállalatok és magáncégek pénzét forgatta jogosulatlanul. 2010-ben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Már nyomoznak. Ilyen az, amikor a Magyar Nemzetből kell megtudni az érintetteknek, hogy nyomoznak ellenük. A kormánypárti napilap előbb közölte azt, hogy norvég ügyben elrendelték a nyomozást hűtlen kezelés miatt, mint hogy szóltak volna azoknak, akik ellen az eljárás folyik.

Szakszervezeti terepjárók. A Magyar Nemzet cikke szerint a Liga szakszervezeti szövetségnél 28 új, hétszemélyes Nissan Qashqait, valamint egy tárgyalóbusszá is alakítható Nissant is bérelnek havi százezrekért. Mert nyilvánvalóan kell a hatékony érdekérvényesítéshez.

Mutyihegyek. Zászlót bontott az áfacsalási botrány, a trafikbotrány és a tanterem-felújítási botrány kirobbantóinak korrupcióellenes szövetsége. Kilencen írták alá az alapító szándéknyilatkozatot, és azt mondják, nincsenek konkrétumok, mert konkrétumhegyek vannak a mutyikról, és több tízezren tudnak róluk az országban.

Skype-szerűségért százmilliók. 444.hu szerint a kormány 372 milliót fizet valakinek, hogy egy Skype-szerűséget telepítsen a számítógépeire. Az állami intézmények munkatársai a jövőben az interneten telefonálhatnának egymásnak, amire nyilván nem létezik ingyenes, akár titkosítással védett szoftver.

Rolling Stones-gate. A Bors értesülései szerint a közpénzből működő Debreceni Televízió stábot küldött Új-Zélandra, hogy a volt polgármester útjáról forgasson. Kósa Lajos a lapok szerint  a Rolling Stones koncertre utazott, de az érintett szerint nem is. A fejenként kb. egymillió forintba kerülő utazáson fiával együtt részt vett Kósa korábbi alpolgármestere, valamint a titkárnője is.

Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez. ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom