Bezárás
Egyéb

Simicska, a troll

Milyen szép összjáték, hogy a Népszava (Puch László szocialista oligarcha-közeli lap) szellőztette meg Simicska Lajos, Fidesz-közeli főoligarcha esetleges indulását a veszprémi időközi voksoláson. Könnyen lehet tehát, hogy Simicska a Fidesz-jelölt ellenében indulna, emígy üzenve Orbánnak, akivel a hírek szerint háborúskodik. A párt egykori gazdasági igazgatójáról egyébként a Magyar Narancs azt írja, az amerikai tiltólistára kerülhet.

Az Átlátszó a parlamentben
Az Átlátszó jogászai a hétvégén szúrták ki, hogy a pénteken benyújtott költségvetési törvényjavaslatban a kormány jelentősen korlátozza a nyilvánosságot a hazai forrásból finanszírozott költségvetési támogatások esetében, és ugyanígy tesz az összeférhetetlenségi szabályokkal. Így például azt, amely szerint a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek nem támogathatóak, nemes egyszerűséggel megszüntetné. Mindezt persze a 194 oldalas törvényjavaslatban gondosan eldugva, egy hangnyi tartalmi indokolás nélkül. Most az Átlátszó, más antikorrupciós civil szervezetekkel együtt levélben kéri a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást.

Napi Giró-Szász
HVG.hu írta meg, hogy a most közzétett vagyonnyilatkozata szerint a politológusságból majdnem milliárdos vagyont kovácsoló Giró-Szász Andrásnak van egy menő, kb. 20-30 millió forintos elektromos jachtja is. Az érdekes viszont inkább az, hogy a gyártó tulajdonosa igencsak jól fekszik a kabinetnél – legalábbis az elmúlt négy évben tömegével nyerte a kormányzati és állami cégek által kiírt kommunikációs és reklámtendereket. Giró-Szász azt állítja, a hajót nem a gyártótól, hanem egy magánszemélytől vette. És mint ahogyan azt is visszautasította, hogy a vagyonosodásának bármilyen köze lenne a politikai karrierjéhez, a hajónak is nyilvánvalóan semmihez sincs köze.

Nyilvános NAV-jelentés
A NAV nyilvánosságra hozta a jelentést, amelyben egy hétvége alatt tisztázták, hogy Horváth Andrásnak semmiben sincs igaza. A volt adóhatósági alkalmazott tavaly novemberben tartott sajtótájékoztatót. A legsúlyosabb állítása az volt, hogy a NAV szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy milliárdos nagyságrendben csalnak áfát. A NAV pár nap alatt lezavart egy vizsgálatot az ügyben, a jelentést viszontnem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, per indult, mostkénytelenek voltak kiadni. 1200 oldalnyi önigazolás, nincs itt semmi látnivaló, Horváthnak semmiben sincs igaza, nekik viszont mindenben. A volt adóellenőrkomolytalannak tartja a dokumentumot.

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.



Az elmúltnyolcév titoktalanítása
A fideszes parlamenti többség feloldotta a banktitkot a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsönök esetében. A 2007-es vagyontörvény adott lehetőséget arra, hogy a parlamenti pártok – állami kezességvállalás mellett – kedvezményes MFB-kölcsönnel működési célú ingatlanokat vásároljanak. A lehetőséggel éltek is a pártok, az elmúlt időszakban azonban többször is téma volt az, hogy az SZDSZ nem fizette vissza a hitelt. Egy jobbikos képviselő feljelentést is tett a történtek miatt, az ügyészség pedig el is rendelte a nyomozást az SZDSZ tartozás ügyében.

A FIFA egyre mélyebbre ássa magát
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint már elérték a mélypontot a korrupciós botrányban, de ez egyelőre kívülről nem látszik. Előbb a 2018-as és 2022-es vb esetében merült föl, hogy Katar és Oroszország kenőpénz ellenében jutott a rendezés lehetőségéhez, FIFA-tagok szavazatait vásárolták meg. Elindult egy vizsgálat, elkészült egy jelentés, de nagy meglepetésre abból csak részleteket hoztak nyilvánosságra. Azóta áll a bál, szponzorok sora szakítja meg a kapcsolatot a FIFA-val. Legutóbb a Sony intett be: az Emirates légitársasághoz hasonlóan nem újítja meg az év végén lejáró többszáz milliós kontraktusát a FIFA-val, így a hatból már csak négy hivatalos partner maradt.

További érdekességek itthonról és külföldről:

A hallgatás mechanizmusa. Az Átlátszó blogja arról ír, hogy miként hallgatja el a legfontosabb korrupciós ügyeket a kormánypárti média. Hiába írt például meg számos visszaélést az oknyomozó portál, a közszolgálatban visszhangtalanok maradtak.

Kivonul az RTL. Csak az RTL Klubbal maradnak Magyarországon, az összes többi csatornát Luxemburgba menekítik a kedvezőtlen gazdasági helyzet, no meg a reklámadó miatt.

Áltudósok. Az Index írta meg, a hatóság intézkedett (valamit legalább). 400 ezres bírság és büntetőfeljelentés lett a jussa egy áltudományos cégnek,  amely különböző ritka betegségekről gyárt egyforma videót, mindegyikben azt ígéri néhány szó eltéréssel, hogy az egyébként gyógyíthatatlan betegséget pár hét alatt meggyógyítják.

Fokozódik a Rolling-gate. A debreceni tévénél azt mondják, ők nem voltak Kósa Lajossal Új-Zélandon, pedig a Fidesz-alelnök ezt az előző nap állította.  A legújabb, hogy egy alapítvány megbízásából forgatnak a kinti magyarságról, a dokumentumfilm-forgatást pedig az Emmi 10 millióval támogatta.

A whistleblowerek sorsa. Guardian nagyon jó cikkben foglalta össze, hogy mi történt az elmúlt évek néhány nagy whistleblowerével. Sejthető: egyikük élete sem volt könnyed leányregény.

Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez. Kattints ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom