Bezárás
Egyéb

Így akarja Orbán férfivá tenni Goodfriendet

Újabb fejezetéhez érkezett a korrupciós vádak miatt élesedő magyar-amerikai nyilatkozatháború. A miniszterelnök parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy ha Vida Ildikó, a NAV elnöke nem pereli be a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, akkor leváltja őt az adóhatóság éléről. Az ok: az USA az adóhatósági vezetőt és még néhány társát korrupciós vádak miatt kitiltotta az országból. Orbán az amerikai ügyvivőt is felszólította, hogy – idézem – “legyen férfi”, ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé. A NAV vezetője visszaüzent a főnöknek, oké, perel, és Szijjártó külügyminiszter is bedobta, szerinte hogyan lehetne beperelni Goodfriendet. Közben persze az állítólagos korrupciós ügyekben semmi sem történik, sőt egyelőre abban sem látni tisztán, milyen hivatalos lépést tett az ügyben a legfőbb ügyész az Egyesült Államok felé. Polt Péter szóvivője azt állítja, már október végén jogsegélykérelemmel fordultak az amerikai igazságügyi miniszterhez egy 2008-as egyezmény alapján. Az Együtt-PM szerint viszont ez nem jogsegélykérelem volt, csak információkérés. Goodfriend is besegít.

Töröcskei bankja Princzcel üzletelt
Milyen szép történelmi korokon átívelő hangulata van annak a hírnek, hogy az 1990-es évek banki és politikai megabotrányának főszereplője, a postabankos Princz Gáborral egy lakásban lévő céget hitelezett a becsődölt állami bank. Az Index nyomozta ki, hogy mielőtt tönkrement volna, a Széchenyi Bank sárgacsekk-olvasó automatákra adott 1,1 milliárdos hitelt az MNB növekedési hitelkeretéből egy olyan cégnek, amely nem is szerepel a jegybank pénzforgalmi engedélyes vállalkozások listáján. Szerintem ezen lenne, mit nyomozni, ha lenne ügyészség. Közben a csődbe ment bank egyik résztulajdonosa, a Fidesz-közeli üzletember, Töröcskei István beadta a lemondását, távozna az Államadósságkezelő Központ éléről, ami azért lenne igazságtalan az élettől, mert speciel a saját bankjában is milyen szépen tudta kezelni az adósságot.

A szocikat nem zavarta, ami most igen
VS.hu írta meg, hogy többször is megszavazták az ellenzéki szocialisták azokat a döntéseket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Portik Tamás élettársa előbb kedvezményesen jutott egy V. kerületi ingatlanhoz, majd 50 milliós haszonnal továbbadta. Egyikük szerint ez nem a testület, hanem a hivatal felelőssége. Korábban persze, mindkét, az ügyletre szépen rábólintó ellenzéki politikus is kedvezményesen jutott lakáshoz a fideszes vezetésű kerületben. Az ingatlaneladás nagy port vert fel, Portik ellen több büntetőügy is folyamatban van, Rogán Antal, korábbi polgármester azonban – Portik bírósági vallomásával szemben – többször is határozottan tagadta, hogy ismerné a vállalkozót.

Kiszervezné a reklámot az MTVA
Évi több milliárd forintos üzletet szervez ki a közmédia azzal, hogy külsős cégre akarja bízni a reklámértékesítést. A Napi.hu írta meg, hogy közbeszerzési eljárást írtak ki erre, a nyertes pedig 2015-től jutna ehhez az elég zsíros megbízáshoz. A jelentkezők körét behatárolja, hogy a nyertes pályázónak rendelkeznie kell az elmúlt három évből legalább nettó 1,2 milliárdos árbevétellel, amit kommunikációs tanácsadással, vagy médiafelületek értékesítésével szerzett, új cég esetén pedig 750 milliárdos forgalom a küszöb. Egyelőre nem látszik, kire írták ki a pályázatot, amint kiderül, jelentkezünk.

Hopp, egy villa
Hirtelen lett egy villája a Várban egy jegybanki alapítványnak, annak, amelyiket korábban – négy hasonló alapítvánnyal együtt – tízmilliárdokkal tömött ki az MNB. Most az egyik potom 3,4 milliárd forint körüli összeget fizetett egy villáért Budapesten a Vár területén, egy másik épületért pedig csaknem 2 milliárdot fizetett. Mindezt lényegében rongyrázásra, hiszen rettentő nagyon fontos rendezvény- és oktatási központ lesz bennük. Itt lesz majd a jegybank doktori képzése is a tervek szerint. Idén egyébként eddig kb. 26 milliárd forintot költöttünk arra, hogy a Matolcsy-féle jegybanknak sok szép palotája legyen.


Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Áfacsaló videojátékosok és húsosok. Kiderült, miért szállta meg a múlt héten a rendőrség a Hunyadi teret Budapesten. A NAV közleménye szerint kétmilliárd forintos áfacsalással vádolható videojáték-kereskedő bűnbandára csapott le az adóhatóság. Közben húskereskedőkre is lecsaptak, a cégek képviselőit is bevitték a rendőrségre.

Hernádi per hamarosan. Februárban áll bíróság elé a korrupciós vádak miatt a Mol-vezér Zágrábban, miután a bíróság az előzetes meghallgatáson – Hernádi Zsolt távollétében – elutasította a védelem összes javaslatát, és elfogadta a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség minden előterjesztését.

Simon elszökhet a bíróság szerint. Ezért meghosszabbították a volt szocialista elnökhelyettes házi őrizetét.  Február elején derült ki róla, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban.

Micsoda pofon! A Simicska-közeli társutas oligarcha, Nyerges Zsolt városában építhet stadiont Orbán új építős kedvence, Garancsi. Potom 372 millióért.

Szelektált a NAV. HVG.hu tovább nyomoz a furcsa bűnbánó adócsaló vállalkozó ügyében, aki egy NAV-közlemény főszereplője volt. A lap szerint csak egy kis szeletét teszik ki azok a cégek egy gabonakereskedő hálózatnak, amelyek a múlt héten felbukkant, a gyanú szerint adócsalásban érintett szlovákiai vállalkozó naplójában szerepelnek.

Lex CBA. Az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint szankcionálhatók a nem nyereséges szuper- és hipermarketek. Ha nem akarnak bezárni 2018-tól, akkor nagyon meg kell drágítaniuk a termékeiket. A CBA malmára hajtják a vizet, a kormány pedig nem akar számolni.

Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez.Kattints ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom