Bezárás
Egyéb

Az aprópénzért is lehajoltak Matolcsy spanjai

Ezekről ne maradj le!
Rászálltak a hatóságok Spéder érdekeltségeire (Origo, 444, 24)
Csak biztosítást fizetett Pákh Imre az államtól kölcsönzött képekért (Átlátszó)
A kis pénzek is a haverokhoz kerültek az MNB alapítványainál (444)

tamogatoi_banner_cikkbe

Ha van 3 perced:

Csak biztosítást fizetett Pákh Imre az államtól kölcsönzött képekért

Pákh Imre milliárdos műgyűjtő, akinek a Nemzeti Galéria még 2004-ben adott kölcsön négy Munkácsy képet öt évre, úgy, hogy csak a biztosítást kellett fizetnie. Akkori jó viszonya az állammal mára megkophatott, ő a tulajdonosa ugyanis a Golgota című festménynek, amit az állam értéken alul akart visszavásárolni tőle. Mikor ebbe nem ment bele védetté nyilvánították a képet, ezzel megakadályozva, hogy kivihesse az országból.(Átlátszó)

Rászálltak a hatóságok Spéder érdekeltségeire
A médiahadjárattal és egyes jogszabályok átszabásával párhuzamosan a hatóságok is megjelentek Spéder érdekeltségeinél. Előbb az FHB Banknál volt házkutatás és a Postához is kiszálltak a rendőrök, aztán az Indexnél jelent meg a NAV. A MNB gyorsan cáfolta, hogy a feljelentés a jegybanktól jött volna, majd a kormányszóvívő beszélt a vizsgálódás pártatlanságáról. Spéder bírósághoz fordul a még a hét elején kapott bírság miatt. (Origo, 444, 24)

A kis pénzek is a haverokhoz kerültek az MNB alapítványainál
Az Együtt megszerezte a jegybank alapítványainak 5 millió forint alatti kifizetéseinek listáját. Felbukkan a listában a Matolcsy unokatestvérének érdekeltségébe tartozó, Száraz István vezette tanácsadó cég, illetve a New Wave Media is. Az Együtt további adatigénylést ad be, hogy kiderüljön milyen teljesítések voltak a kifizetések mögött. (444)

Rendszerszintűek a problémák az uniós támogatások felhasználásában
Alig volt olyan uniós támogatási program a 2007-2013-as programozási időszakban, ahol nem találtak szabálytalanságokat. Jávor Benedek EP képviselő kérdésére válaszolva a bizottság regionális főigazgatóságának vezetője elmondta, hogy számos operatív programban kellett felfüggeszteni a kifizetést. A legnagyobb baj egyrészt az volt, hogy nem arra költöttük a pénzt, amire kaptuk, a másik, hogy túlárazottak voltak a projektek. (NOL)

Pörög a műemlékbiznisz, gyanúsan sok a kormányközeli figura
Az utóbbi időben felpörögött a műemlék biznisz: több kormányközeli szereplő is bevásárolt kastélyból. Ráadásul nemrég fogadták el a törvényt,ami hatalmas adókedvezményt ad a műemlékek felújítóinak. A műemlékvédelemnek nincs jól kitalált támogatási rendszere és bár most ömlenek bele milliárdok, kérdés mi lesz a több száz kastéllyal ami nem illik a kirakatprogramba.  (Index)

Ha van még két perced:

Nem akadálymentesített sem a for-profit szolgáltatók sem az államhoz tartozói ügyintézéshez szükséges honlapok nagyrésze. (Átlátszó)

A jegybank alapítványainak 25 milliárd összértékű ingatlanja van. Ezekben a felújítás után oktatási és tudományos célú intézményeket hoznak létre és nem wellnesbunkert. (VG)

A Bajcsi-Zsilinszky kórház főigazgatója lazán használja a kórház számlájára bérelt autójának kék lámpáját, akkor is, ha plázába megy. (NOL)

Három népszavazási kérdést kaszált el a Nemzeti Választási Bizottság, mindegyik a korrupció visszaszorítását célozta volna. Szerintük nem voltak elég egyértelműek. (444)

Lehetne éppen magánügy, hogy a kormányszóvívő mekkora támogatást kapott korábban Soros Györgytől. Csakhogy épp a kormányzati kommunikáció tette közüggyé. (Vastagbőr)

Három váci főrendőrről tavaly derült ki, hogy hamis a nyelvvizsgapapírjuk. Áthelyezték őket ugyan a közlekedésrendészeti osztályra, de vígan tovább dolgozhatnak.(Index)

Guatemalában két korábbi minisztert azzal vádolnak, hogy közpénzből ajándékozott helikoptert az elnöknek, akit a tavalyi korrupcióellenes tüntetések nyomán bukott meg. (24)

 Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom