Tudtad? Átlagosan 52 ezer forintot kell fizetni most egy szülésért

mutyimondoSZERDA

Vida Ildikó lett Simicska egyik cégének igazgató-elnöke; a minisztériumok nem hajlandók válaszolni a nemzeti konzultációval kapcsolatos kérdésekre; a véghajrában az MKB is beszállt a kötvénybizniszbe.

Ezekről ne maradj le!

Simicska Lajos az agrárcégében is kijött a fényre (Átlátszó)

Nem képesek megmondani, hogy miről szól a konzultációjuk (444)

Letelepedési kötvények: a végén még az MKB is beszállt az üzletbe (Index)

Ha van három perced:

Simicska Lajos az agrárcégében is kijött a fényre
Adótanácsadót fölösleges fizetnie a sárvári Mezort Általános Befektetési Zrt.-nek. Két volt NAV (APEH) elnök is az agrárcég fontosembere lett a napokban. Vida Ildikó, aki eddig a felügyelő-bizottságot erősítette, igazgató-elnök titulust kapott, a felügyelőbizottságba pedig beválasztották az eddig háttérbe húzódó tulajdonost, Simicska Lajost. Az igazgatóságból távozott a Simicskától egyébként is eltávolodott valahai szövetséges, Nyerges Zsolt. (Átlátszó)

Nem képesek megmondani, hogy miről szól a konzultációjuk
A 444 levélben tett fel kérdéseket a Miniszterelnökségnek, illetve annak a Miniszterelnökségi Kabinetirodának, valamint a Fidesz EP-frakciójának a nemzeti konzultációval kapcsolatban, például, hogy melyik EU-s szabályozás kényszerítheti Magyarországot a rezsicsökkentés eltörlésére vagy illegális bevándorlók beengedésére. Lázár János és Rogán Antal minisztériumai egyáltalán nem reagáltak a kérdésekre. A Fidesz EP-frakciójától annyi válasz érkezett, hogy a képviselők nem szeretnének nyilatkozni ebben az ügyben. A konzultációt eddig mindössze 100 ezer ember küldte vissza. (444, 24.hu)

Letelepedési kötvények: a végén még az MKB is beszállt az üzletbe
Befejezéséhez közeledik a magyar letelepedési kötvény program, bár hivatalos jogszabály még nem rendelkezik róla. Az utolsó igényeket március 31-ig lehetett beadni, a jelentkezőknek a zárástól még legalább 45 napjuk van kifizetni a kötvények 300 ezer eurós árát. Az MKB erre az időszakra dolgozott ki egy összetett hitelterméket, amelyben az érdeklődőnek elég 120-150 ezer eurót előteremteni, a többit cégek adják össze. (Index)

Átlagosan 52 ezer forintot kell fizetni az orvos zsebébe egy szülés levezetéséért
Egy orvos 160 ezer forintot kért egy ügyeletben elvégzett szülésért, pedig nem ő volt a fogadott orvos, és ezt azzal magyarázta, hogy a műtő bérleti díját és a műtőben lévő csapatot is meg kell fizetni. Az ilyen esetek miatt is nyilatkozta azt Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója a Magyar Nemzetnek egy hete, hogy az egészségügy rendszerébe kártékonyan beleivódott paraszolvenciától csak hosszú távú program révén lehet megszabadulni. (Átlátszó)

Ha van még két perced:

Még 200 millió az 1956-os emlékévre; “a nagy társadalmi érdeklődésre tekintettel” másfélszeresére drágult Schmidt Máriáék egyik reklámszerződése. (Átlátszó)

Ki sem adta nyilvánosan a CÖF azt a közleményt, amelyre hivatkozva a TV2 a hétvégén több szerkesztőséget. (24.hu)

A közbeszerzési eljáráson a legalacsonyabb ajánlati ár nettó 309 millió forint volt, a szoros határidő miatt pedig nem lehetett új eljárást lefolytatni – ez az egyik oka annak, hogy a Rákos-patak új hídja 400 millió forint lesz. (Index)

Eljön a Kánaán: béremelések miatt a jövőben majd nem éri meg nyugaton munkát vállalni és újjáélesztenék a magyar hadiipart is – nyilatkozta Lázár János. (444)

Nincsenek volt ügynökök a kormány soraiban – állítja Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára. (HVG)

 

A mai Mutyimondót készítette: D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.