Sokba van a Várba költözés, és a vége még nem is látszik – Heti Mutyimondó

hetimm

Heti Mutyimondó 2017. május 29.

Egy multi ellen sem indult büntetőügy a három éve indult NAV-botrány kapcsán; 803 millió forintunkba már biztosan került a Belügyminisztérium költözése a Várba, és ez az összeg csak nőni fog.

 

Kubatov kopaszait vetették be Uszikovék egy belvárosi vendéglátóhely visszafoglalására

Átlátszó | 2017. május 29.

Stratégiai tanácsadóként volt jelen április elején egy belvárosi étterem birtokba vételénél a Fidesz-közeli „kopaszok” vezetőjének tartott Tóth Csaba. Értesülésünk szerint az ügyben önbíráskodás gyanúja miatt indult eljárás az V. kerületi kapitányságon. A kérdés csak az, hogy a rendőrség ezúttal végig viszi-e az ügyet, vagy ugyanúgy megszünteti a nyomozást, mint tette azt a választási irodában történtek esetében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint mindenesetre gyanúsítottak még nincsenek. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Kishalak a hálóban: erre jutott a nyomozás egy több százmilliós áfacsalás ügyében

Átlátszó | 2017. május 24.

A NAV-botrányt 2014-ben kirobbantó Horváth András legmeglepőbb állítása szerint a milliárdos nagyságrendű szervezett áfacsalások haszonhúzói közt számos multinacionális céget is találni, különösen a gabona- és étolajpiacon. Ehhez képest eddig egyetlen, a multikat érintő büntetőügy sem indult.  Ezekben a hetekben zajlik viszont Zalaegerszegen F. Ferenc és társainak büntetőpere: a vádirat szerint 2 milliárd forint értékű gabonát és olajos magvat hoztak be az országba, az áfát pedig egyszerűen ellopták. A vádiratban szereplő mikrocégeknek egyetlen vevője volt, az egyik legnagyobb gabonás multi, a Glencore Grain Hungary Kft. nevű cég. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

„Meghívott behatolás” a magyar kormánymédiába – Rácz András a putyini információs hadviselésről

Átlátszó | 2017. május 23.

Oroszország jelen állapotában nem képes problémát teremteni, de lenyűgöző hatékonysággal használja ki a létező gondokat – ezt mondta az Átlátszónak adott interjújában Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a poszt-szovjet térség biztonságpolitikájának kutatója. Akitől érdekes részleteket tudhatunk meg a trollgyárak mindennapjairól: mennyien lehetnek, mennyit keresnek, hogyan dolgoznak a központilag fizetett kétkezi manipulátorok. Arra viszont nem tudja a választ, hogy a magyar kormány miért veszi félvállról a nyugati világban már felismert kockázatot. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Eddig 803 millió forintba került a Belügyminisztérium Várba költöztetése, még nem látszik a vége

Átlátszó blog | 2017. május 26.

Hiába jelentették be a 2014-es országgyűlési választások után, hogy a kormányzati szervek a budai Várnegyedbe költöznek, és hiába különítettek el erre súlyos milliárdokat a központi költségvetésből, továbbra sem tudni, hogy pontosan mennyi adófizetői forintba fog kerülni a terv megvalósítása. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Belügyminisztérium nem tudta megmondani az Átlátszónak, mennyibe kerül a tárca átköltöztetése. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Ángyán József két éve megjósolta a “földesúr-törvényt” – jönnek a kormány által kijelölt agrárintegrátorok

Átlátszó blog | 2017. május 25.

Az Agrárkamara koncepciója alapján megkezdik a termelők integrációját, gyakorlatban a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarchák alá szervezését. Ángyán József erről már 2015-ben elmondta a véleményét egy az Átlátszó által szervezett nyilvános beszélgetésen. Az idő őt igazolta. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Lehallgatták a munkavállalók elektronikus levelezését Schmidt Mária Figyelőjénél

Átlátszó blog | 2017. május 25.

Figyelős kiadói munkatársak levelezésének kifürkészését tervezte az egyik középvezető a cég külsős informatikusai segítségével. A birtokunkba került levélváltás szerint úgy fest, legalábbis belefogtak a munkába. Úgy tudjuk, a vállalati belső kémkedés oka az Átlátszó múlt heti cikke a csökkenő előfizetőszámról: Schmidt Mária cégénél informátorunk után kutakodtak. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Mandiner Press néven jegyeztetett be céget Tombor András, Gerényi nem nyilatkozik

Átlátszó blog | 2017. május 24.

Egy lépéssel közelebb került Tombor András volt miniszterelnökségi főtanácsadó, Habony Árpád hitelezője a Mandiner bekebelezéséhez: céget gründolt Mandiner Press Kft. néven. A polgári konzervatív véleményportált kiadó Mandiner Kft. ügyvezetője, Gerényi Gábor érdeklődésünkre egyelőre nem kívánt nyilatkozni a fejleményekről. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Mégis visszavonták a megkülönböztető jelzéssel szabálytalankodó magántulajdonú luxusautók kék lámpa engedélyeit

Átlátszó blog | 2017. május 24.

Helyreigazítást kért a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Átlátszótól a kék lámpás megkülönböztető jelzést használó magántulajdonú luxusautók fotókkal dokumentált szabálysértéseiről megjelent cikkünk miatt. Az ÁNTSZ által kiadott határozaton alapuló kék lámpa engedélyt kihasználva a járművek használói rendszeresen megsértették a parkolási szabályokat. Előző cikkünk megjelenéséig nem, csak utána közölték, hogy a megkülönböztető jelzésre kiadott engedélyeket már visszavonták. Az is csak utólag derült ki, hogy az ÁNTSZ már a januári megkeresésünk alapján lépett az ügyben. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Az Echo TV a Nap TV egykori székházába, a vizes vb-t szervező cég a Margitszigetre költözik

Átlátszó blog | 2017. május 23.

A Bp2017 Kft. a Margitszigetre költözteti irodáit. Korábban a Nap TV régi székhelyét bérelte a cég az Angol utcában, ám azt az ingatlant Mészáros Lőrinc megvette Gyárfás Tamástól, és most “megszűnt a bérleti szerződés”. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Uniós százmilliók landoltak a cégcsoportnál, amely átjátszotta Schmidt Máriának a Figyelőt

Átlátszó blog | 2017. május 23.

Jelentős összegű, 155,8 millió forintos uniós támogatást nyert 2013-ban, most viszont adóvégrehajtás alá került a Fidesz-közeli Ducsaiék vezette SZE Kutatás + Fejlesztési Kft. A cég tulajdonosa az az Investender Kft., amely tavaly megvette, majd azon melegében továbbadta Schmidt Máriáéknak a Figyelőt. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A vizsgálat lezárult, Horváth András ártatlan

Átlátszó blog | 2017. május 22.

Három és fél évvel az eljárás megindítása után a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást Horváth András ellen. Visszanézve nagyon adja magát az értelmezés, hogy az egész eljárás alapvetően a megfélemlítés szándékával indult, és a frontvonal sajnos nem az adócsaló bűnözők és az adóhatóság között húzódott. Igaz, hol van ma már Vida Ildikó? Hát a Közgép igazgatóságát vezeti. Lehet, hogy Horváth András hatósági nyomozás híján nem tudta bizonyítani a sejtéseit, de az biztos, hogy a NAV-botrány Dávid harca volt Góliáttal. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Mészáros Lőrinc építi az új Duna-hidat Komárom és Komarno között

Átlátszó blog | 2017. május 27.

Nettó 27,3 milliárd forintos ajánlattal nyerte a Komárom-Komarno közötti új Duna-híd megépítésére kiírt közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft. és a Hídépítő Zrt. konzorciuma. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Részletek, támogatási lehetőségek itt

 

 

Súlyosan fertőző szennyvizet pumpál a Szamosba a vetési húsfeldolgozó | Átlátszó Erdély

A laborban is megdöbbentek a Szatmárnémeti melletti Unicarm-gyárból származó szennyvíz elemzésekor. A román hatóságok szerint véletlenről van szó, a vetési polgármester szerint a szennyezés nem folyik az orra alatt, ezért nem zavaró. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Egyre inkább kampányüzemmódban a köztévé | Mérték

A márciusi szúrópróba azt bizonyította, hogy az állami televízió egyre inkább kampány üzemmódba kapcsolt. Ennek része az ellenzék lejáratását célzó szerkesztési gyakorlat: az ellenzéki erők közötti, illetve az ellenzéki pártokon belüli konfrontációk tematizálása, illetve az ilyen ügyek a kormány elvárásainak megfelelő közvetítése. Az ellenzéki vélemények megjelenítése a kiegyensúlyozottság, sokoldalúság látszatát sem teljesíti, az ellenzék szerepeltetése pusztán a propaganda egyik eszköze. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

L. Ritók Nóra: Adományozzunk iskolaszereket oda, ahol ez szeptemberben hiányozni fog! | Szocio

Van olyan terület, mikor biztosak lehetünk, a támogatásunk a gyerekekhez jut. Ez az iskolaszerek területe. A szakadék itt is óriási. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Az egész francia sajtó kikérte magának, hogy az Élysée-palota válogasson az újságírók között | Világtérkép

Alig pendített meg néhány változást a francia elnöki kabinet a sajtó munkáját illetően, a média teljes spektrumán végigsöpört a felháborodás: az Élysée szeretné kiválasztani, mely újságírók követhetik az államfőt? Bal- és jobboldali orgánumok, az írott és audiovizuális média vezető csatornái, köztük állami televíziók és rádiók, plusz kisebb, „alternatív” szerkesztőségek közös nyilatkozatban kérték ki maguknak, hogy az Élysée beleszóljon munkájuk szervezésébe. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Szamuely Tibor unokaöccsének cikkét schmittelte Schmidt a Sorost támadó dolgozatában | Szakirodalom

Schmidt Mária történész, a Terror Háza igazgatója, az Orbán-kormány főideológusa, emlékezetpolitikai kormánybiztosa, tudományosnak álcázott esettanulmányt írt blogjára Soros György tevékenységéről. A dolgozat színtiszta propaganda, amelyet úgy állít be a szerző, mintha komoly történelmi elemzés lenne. Újrahasznosított és meg nem hivatkozott állítások, féligazságok, és nettó hazugságok keveréke, amiket az amerikai republikánusok szélsőségesebb csoportjaihoz tartozó politikai elemzőktől, köztük egy Szamuely-rokontól, és a MIÉP-es Csurka István klasszikus konteóiból vett át. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Kritikai gondolkodás a jogászképzésben | Átlátszó Oktatás

Se hallgatók, se oktatók nincsenek már a jogi egyetemen. Erre a megállapításra jutott egy jogászhallgatókból és társadalomtudományi képzésen résztvevő hallgatókból álló kutatócsoport, mely azt vizsgálja, hogy mennyire nevel kritikus szemléletre a jogi képzés. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A külügy talált három magyar-amerikai oktatási megállapodást, csakhogy azok a CEU-ügyben irrelevánsak | Így írnánk mi

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az USA külügyminisztériumának CEU-ügyben tegnap kiadott közleményére jogi érvvel is reagált: különösen sajnálatosnak tartják az amerikaiak tárgyalási szándékának hiányát “annak tudatában, hogy a magyar és az amerikai kormány az elmúlt évtizedekben háromszor kötött oktatási témájú együttműködési megállapodást”. Tényleg olyan egyezmény megkötésétől zárkózna most el az amerikai kormány, amiből már több is született a két kormány között? >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. június 5-én jelenik meg.

 

tetszett_a_cikk3

 

  • János Virág

    Szórja a pénzt ez a félnótás féltörténész!

  • zsíroskenyér

    mert megérdemeljük, ha megszavaztuk a gazdáját!