Bezárás
Egyéb

Kikértük és közzétettük az OLAF-leveleket – országszerte hasonló módszerekkel csalt az Elios | Heti Mutyimondó

Kikértük, és közzétetük az OLAF, Elios ügyben érintett városoknak írt, eddig hozzánk beérkezett leveleit, ez derült ki a héten: Kalocsán ugyanaz készítette az uniós pályázat három árajánlatát, Hódmezővásárhelyen referenciák nélkül nyert közbeszerzést az Elios jogelődje, a Mórahalomnak írt levelében pedig azt állítja az OLAF, hogy az EU-s támogatások szétosztását végző kormányszerv keze is benne volt a sikeres pályázatokban. Lefordítottuk, és közzétettük Ján Kuciak, a meggyilkolt szlovák tényfeltáró újságíró utolsó, a halála előtt már meg nem jelent cikkét. Az elmúlt hét legfontosabb átlátszós cikkei egyben.

Ezt a hét trükköt találta az OLAF Mezőhegyesen – országszerte hasonló módszerekkel csaltak

Átlátszó | 2018. március 02.

Mezőhegyes ugyanarra a KEOP-programra nyújtott be pályázatot, mint Kalocsa, és az OLAF szerint mindkét településen ugyanazok a trükkök gyanúsak. Mintha indigóval írták volna a két település EU-s pályázatát. >> Kattints a teljes cikkért >>

Kalocsán ugyanaz készítette az uniós pályázat három árajánlatát – itt a következő OLAF-levél

Átlátszó | 2018. március 01.

Közadatigénylésünkre Kalocsa is elküldte az Európai Unió csalás elleni hivatalától tavaly októberben kapott iratot, amelyben a brüsszeli ellenőrök összegezték, hogy milyen visszásságokat találtak a város közvilágításának korszerűsítésénél. >> Kattints a teljes cikkért >>

Hódmezővásárhely is kiadta az Átlátszónak az OLAF levelét – referenciák nélkül nyert közbeszerzést az Elios jogelődje a városban

Átlátszó | 2018. február 28.

Az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az OLAF-levelet valamennyi, az Elios-ügyben érintett önkormányzattól, a harmadik válasz Hódmezővásárhelyről érkezett. A dokumentumot közzétesszük. >> Kattints a teljes cikkért >>

Ezeket a leveleket írta az OLAF az Elios-lámpák miatt Mórahalomnak

Átlátszó | 2018. február 27.

A legerősebb OLAF-állítás az, hogy az EU-s támogatások szétosztását végző kormányszerv keze is benne volt a sikeres pályázatokban, de szerepel a levelekben Tiborcz István és Hamar Endre is. Közreadjuk a dokumentumokat. >> Kattints a teljes cikkért >>

Korrupcióinfó: Hadházy a KLIK-ben kezd április 9-én, mert nem teljesítik az adatigényléseit

Átlátszó blog | 2018. február 27.

A Klebersberg Központ bő fél éve nem számolt be érdemben Hadházy Ákos LMP-társelnöknek arról, használják-e az uniós milliárdokból beszerzett számítógépes programokat. >> Kattints a teljes cikkért >>

Hajdúböszörmény nem adja ki az OLAF levelét, csak ha az uniós ügynökség ahhoz hozzájárul

Átlátszó blog | 2018. február 27.

Vagyis elkérik az OLAF-tól a levelet, amit már ősszel megkaptak. Velünk együtt ezen valószínűleg szegény brüsszeli ellenőrök is meglepődnek majd. >> Kattints a teljes cikkért >>

Távozók – Ipuh genomja | Darvas Béla

Kellemesebb lenne érkezőkről írni, az mindig ünnepélyes. A távozás, a búcsú drámai. Ez esetben kiváltképpen, hiszen egy hatalmas emlős tűnik el végérvényesen a környezetünkből, amelyről azt hittük örökké velünk marad. Béla Darvas cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Van ország, ahol a tanárok sztrájkolása eredményt ér el | Átlátszó Oktatás

Napokra bezárt az összes állami fenntartású iskola – Nyugat-Virginiában. Az állam 55 megyéjében több tízezer alkalmazott vonult ki a tantermekből magasabb béreket és juttatásokat követelve. Az Átlátszó Oktatás cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Leparasztozott félegyháziak és szigorú szabályok: így néz ki belülről, amikor Andy Vajna újabb helyi rádiót kebelez be | Országszerte

Heves indulatokat váltott ki a kiskunfélegyházi és kiskunmajsai lakosokból, hogy hétfő reggel óta a több mint két évtizede megszokott helyi Sirius rádió műsora helyett ugyanazon a frekvencián a Rádió 1 reggeli műsorát hallják Sebestyén Balázzsal. Andy Vajna rádiója ugyanis a két alföldi városban fogható rádiót is bekebelezte. >> Kattints a teljes cikkért >>

A meggyilkolt újságíró utolsó cikke: Szlovákiában az olasz maffia csápjai a politikáig érnek | Világtérkép

Több szlovák napilap kedden éjfélkor nyilvánosságra hozta a meggyilkolt szlovák tényfeltáró újságíró utolsó, a halála előtt már meg nem jelent cikkét. Ján Kuciak befejezetlenül maradt írását az Átlátszó magyar fordításban közli.
>> Kattints a teljes cikkért >>

A hónap performansza: Gulyás Gergely szélsőségesen liberálisnak tartja magát | Vastagbőr

Egy liberális kormány liberális frakcióvezetője! >> Kattints a teljes cikkért >>

Mindössze egyetlen napig reménykedhettünk, hogy az ellenzék képes az összefogásra | Vastagbőr

Ideje lenne Vonának egy kis szerénységet és kompromisszumkészséget mutatnia a választók zsarolgatása helyett. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nem azért tanultam, hogy nélkülözzek – szegedi medikusok az orvosok kivándorlásáról | Országszerte

A rossz munkakörülményeket említették az orvosok kivándorlásának elsődleges okaként szegedi orvostanhallgatók és rezidensek. >> Kattints a teljes cikkért >>

Mit is akarnak pontosan a Visegrádi Négyek? | Világtérkép

A V4-es együttműködés az uniós döntések befolyásolására ugyan hatékonyan csak ott tud működni, ahol széles körű az érdekazonosság a tagállamok között, azonban a kölcsönös lojalitás minimumára a négy ország még konfliktusos ügyekben is számíthat. >> Kattints a teljes cikkért >>

Az olasz maffia ölhette meg a szlovák tényfeltáró újságírót | Világtérkép

A Kelet-Szlovákiában megjelent olasz maffiacsoporttal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy az ellopott EU-s támogatásokat Olaszországba küldik. A kivégzett szlovák újságíró egy kollégája szerint ezen a sztorin dolgozhatott. >> Kattints a teljes cikkért >>

Winter is coming: a visegrádi országok és az energiahatékonyság | Világtérkép

Egy, az energiahatékonysági célok szigorítására vonatkozó bizottsági javaslat komoly vitákat gerjeszt a térségben, de a magyar választók többsége alighanem még nem is hallott az ügyről. >> Kattints a teljes cikkért >>

Hódmezővásárhely: történelmi vereséget szenvedett a Fidesz | PC Blog

A korábban inaktív szavazók mozgósítására nincs ellenszere a Fidesznek – a Political Capital (HU) elemzése. >> Kattints a teljes cikkért >>

A korrupció felfalta a Fideszt és a gazdaságot | Vastagbőr

És még messze a gödör alja, sajnos. >> Kattints a teljes cikkért >>

Az uniós diplomaták aggódnak a rohamosan romló kelet-jeruzsálemi állapotok miatt | Világtérkép

Az Európai Unió Jeruzsálemben és Rámalláhban székelő diplomáciai vezetőinek éves beszámolója egyértelműen kiáll, mind Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése, mind azon izraeli projekt ellen, amely Ciszjordánia egy részének annektálásával növelné Jeruzsálem területét és benne a zsidó lakosság arányát. >> Kattints a teljes cikkért >>

Klassz tábort épített Erdélyben az Erzsébet program, de tagadja | Átlátszó Erdély

A meglehetősen homályos Erzsébet-program egy fontos puzzle-darabja lehet ez a beruházás. Az Átlátszó Erdély cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Kérjük vissza a nátriumlámpákat! – olvasóink véleménye az Elios-féle közvilágítási fejlesztésekről | Országszerte

Felhívásunk nyomán sokan megosztották az új közvilágítással kapcsolatos problémáikat az Elios-ügyben érintett városok lakói közül, volt aki fényerősség-mérő eszközt is beszerzett, hogy számokkal igazolja, amit megtapasztalt. >> Kattints a teljes cikkért >>

Európában a harmadik legdrágább nálunk a taxizás, mégis ráemelünk | Vastagbőr

Ha már jobban teljesít az ország… >> Kattints a teljes cikkért >>

Mindenevő propagandagépezet | Mérték blog

Megjelent 12 év állami reklámköltésének adatvizualizációja, 2017-es adatokkal. Minden fontos magyar közéleti történés kirajzolódik, de a médiapiac ilyen totális letarolása korábban nem volt jellemző. A Mérték Médiaelemző Műhely cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Sok recept nem került kiváltásra, mert nincs miből | Szocio

Itt az influenzás időszak. A szegénységben a betegség csak fokozza a bajt, főleg, ha a megfázás, vírusfertőzés a hónap végére esik. L. Ritók Nóra cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Az idegen nemcsak szép, de eredményes is | Dotoho

Kell még valamit mondani, miniszterelnök úr? >> Kattints a teljes cikkért >>

Orosz befolyás Magyarországon (1. rész): a rezsicsökkentés fogságában | PC Blog

A most indított sorozatunkban területenként tekintjük át Magyarország Oroszországnak való kitettségét. Az első részben a gázfüggőséggel foglalkozunk. A Political Capital (HU) cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Elzavart az aktivista: debreceni nagygyűlés, fideszes tempó | Országszerte

Gondoltam, elmegyek tájékozódni egy választási gyűlésre. >> Kattints a teljes cikkért >>

Kötöttfogású Kodály Központ? Csúnya helyreigazítási ügybe keveredett a Szabad Pécs | Országszerte

Súlyosan valótlan tartalmú állítások miatt kellett helyreigazítást közölnie a pécsi orgánumnak. >> Kattints a teljes cikkért >>

Floridai iskolai mészárlás: a nagyhatalmú fegyverlobbival állnak szemben a tüntetők | Világtérkép

Az amerikai fegyverlobbi, a National Rifle Association (NRA) óriási erővel és több tízmillió dollárral megy neki mindazoknak, akik bármiféle szigorítást szeretnének. Még azt sem tűrik, ha valaki csupán rossz hírét kelti a fegyvereknek. >> Kattints a teljes cikkért >>

A pakisztáni Digitális Jogok Alapítványa újságírókat védő online biztonsági hálózatot hozott létre | Global Voices

A hálózat célja, hogy erőforrásokkal és képzéssel segítse az online dolgozó újságírók biztonságát. A Global Voices Magyarul cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>

Ismét a jobb oktatásért tüntettek a diákok – itt megnézheti a péntek esti közvetítést | Video

Péntek estére diákok hirdettek demonstrációt a Deák térre, ahonnan a Kossuth térre vonultak. Élő közvetitésünk itt újranézhető. >> Kattints a teljes cikkért >>

A fidesznek kampányol egy vásárhelyi hírportál, a szálak a titokzatos batidai kastély felé vezetnek | Országszerte

Az online újság és a vele szimbiózisban lévő helyi Rádió7 kiadójának tulajdonosa nem túl bonyolult következtetéssel kapcsolható a hírhedtté vált batidai beruházáshoz, a vadászkastélyhoz, ami nem Lázár Jánosé. >> Kattints a teljes cikkért >>

Eltérő hangsúlyok: a visegrádi országok és Ukrajna | Világtérkép

Az ukránok európai uniós csatlakozásának támogatása mögött a térség minden országában lényegében teljes politikai konszenzus van. A támogatás erőssége és főképp annak motivációja tekintetében azonban igen komolyak az eltérések. >> Kattints a teljes cikkért >>

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. március 9-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom