Bezárás
Mutyimondó

A Duna meleg, a kisvasút veszteséges, a váci OLAF-jelentés pedig a bíróság szerint is nyilvános | Heti Mutyimondó

Itt a váci OLAF-jelentés az Elios-ügyről: az uniós vizsgálat eredménye a bíróság szerint is nyilvános

Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület képviselője beperelte az önkormányzatot, amit ezután a bíróság kötelezett az OLAF által küldött vizsgálati dokumentum kiadására. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által készített jelentésből az derül ki, hogy a többi érintett településhez hasonlóan Vác esetében is felülről irányították a közvilágítás-korszerűsítési pályázatot, trükköztek a lámpák élettartamával, és ugyanaz az ember írta három cég árajánlatát.

Itt vannak a hivatalos mérési adatok – az atomerőmű szerint 29,88 fokos is volt a Duna Paksnál

Miután múlt pénteken az Átlátszó és az Energiaklub stábja megmérte a Duna hőmérsékletét Paksnál, és tapasztalatainkat – melyek szerint a folyó vize a hűtővíz kifolyásától számított 500 méteren akár 30 fok feletti hőmérsékletű is lehetett – publikáltuk, az addig hallgatásba burkolózó MVM Paksi Atomerőmű Zrt. megküldte a hivatalos mérési adatokat az Energiaklubnak. A hivatalosan mért legmagasabb hőmérséklet 29,88 fokos volt, ezt augusztus elején regisztrálták. Az Energiaklub szakértője az atomerőmű válasza után azt nyilatkozta az Átlátszónak: visszakérdeznek Paksnál a Duna hőmérsékletének megállapítására szolgáló mérési módszertannal kapcsolatban, az ugyanis még mindig nem derült ki, hogy ezeket az adatokat pontosan hogyan mérték, illetve, hogy mely napszakban történtek a mérések. Adatigénylésüket elküldték, ismét várják a választ.

Továbbra is veszteséges, az elmúlt egy évben 10 napon járt utasok nélkül a felcsúti kisvasút

A 600 millió forint EU-s támogatásból épült felcsúti kisvasút az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt. Pont kétszer annyit, mint a működése első 14 hónapjában. A kisvasút 2016-os indulása óta összesen már 12,3 millió forint mínuszt hozott össze. A miniszterelnök hobbivonatán, az legutóbbi adataink szerint 2016. április 30-i indulása és 2017. január 20 között napi 113 jegyet adtak el és 7 napot járt utasok nélkül. Kíváncsiak voltunk a friss számokra, amiből most többek között kiderült, hogy az elmúlt egy évben a duplája volt a veszteség, mint amennyit a kisvasút az első 14 hónapában termelt. Ezen kívül, idén május és június között 10 napot robogott a kisvonat utasok nélkül.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az elmúlt héten ezen kívül többek között:

  • beszámoltunk róla, hogy sokadjára kell üzemeltetőt váltani a szombathelyi stadionnál, most éppen a fideszes alelnök a soros. Tavaly novemberben adták át Szombathelyen a Haladás Sportcsarnokok ami már az építkezés során is nagy vihart kavart. A komplexum 9,6 milliárdos költségvetéssel indult, aztán az idő haladtával ez az összeg 15,4 milliárdra rúgott. De még így sem készült el időben. Már júliusban át kellett volna adni a létesítményt, ehelyett csak novemberben sikerült. A stadiont egy szerdai napon adták át, vasárnap viszont már arról szóltak a hírek, hogy garanciális javítások miatt nem tudják a sportolók birtokba venni az épületet. Egyetlen szakosztály sem költözhetett be. Már akkor arról lehetett hallani, hogy nem a javítás, hanem az üzemeltető hiánya miatt nem tudnak a sportolók az épületben edzeni. Szombathelyen azonban az önkormányzat utólag próbált meg üzemeltetőt találni. Egyelőre mérsékelt sikerrel.
  • megírtuk, hogy ezerrel folyik a kultúrharc, aminek legújabb állomása Gát György, producer-filmrendező-forgatókönyvíró Matthias Rex produkciója. Az Andy G. Vajna által vezetett Magyar Nemzeti Filmalap most kétmillió forintot adott Gát Györgynek a forgatókönyv első változatának elkészítésére. Az már csak részletkérdés, hogy a rendező soha meg nem valósult ötleteit korábban a Tarsoly Csaba vezette Quaestor 120 millió forinttal támogatta.
  • beszámoltunk arról, hogy sokkal azután, hogy a nyár folyamán a Budapesti Gazdasági Egyetem már megduplázta a tandíjat számos hallgatója számára, a lépéssel az ELTE sem akart lemaradni. Az Egyetem indoklása szerint csupán egységesítik a többi karral a díjszabást, viszont a bizonyos esetekben tízszeres díjat fizető hallgatók számára ez nem jelent megnyugvást. Mivel nem felmenő rendszerben vezetik be az egységesítést, ezért akár százával is érintheti a hallgatókat már most ősztől. Már 2 kreditnél (ami a legalacsonyabb) is 6000 forint a pluszköltség, de egy szigorlat esetében gond nélkül a 25-30.000 forintot is elérhet a teljes díj az egy darab szigorlatra. Információink szerint van olyan hallgató, aki épp 105.000 forintnál tart 25-30.000 helyett.
  • mi is meglepődtünk, de ki más, mint Tiborcz milliárdos török üzlettársa bonthatja a K&H Bank Pozsonyi úti fiókjának épületét. A miniszterelnöki vejjel üzletelő Adnan Polathez köthető PD Real Estate Development Kft. információink szerint egy dunai panorámás szállodát építhet a XIII. kerületi irodaház helyén. A bontást nem rég kezdték el.
  • megírtuk, hogy Répássy Róbert, korábbi fideszes országgyűlési képviselő az Andrássy út 70. adásvételénél is jogászkodott az államnak. Az ingatlanra az állam egy tavaly decemberi kormányrendelettel szerzett elővásárlási jogot, és idén júliusban egy kormányhatározattal 4 milliárd forintot különített el a megvásárlására. Az Átlátszó birtokába került szerződések szerint Répássy Róbert az adásvételben való segédkezésért bruttó 3 millió forintot, a vételár egy részének letétkezeléséért pedig nettó félmilliót kapott a Miniszterelnökségtől.
  • kénytelenek voltunk beszámolni arról, hogy a kutatásfinanszírozást einstandoló Palkovics László innovációs miniszter  korábban havi 800 ezerért dolgozott az MTA egyik legismertebb kutatóintézetének, a SZTAKI-nak közalkalmazottként. Ez még Palkovics június közepi vagyonbevallásában is jelen időben szereplő adat. A SZTAKI mostani közérdekű adatigénylésünkre adott válasza szerint a szerződés már nem él, államtitkárként azonban még minden bizonnyal ott is dolgozott a jelenlegi miniszter. Az MTA az állami költségvetésben önálló fejezetként szerepel, a szakmai irányítás pedig független köztestületé. Az MTA-törvény módosításával azonban a 40 milliárdos költségvetési támogatásból 28 milliárd, a szakmai feladatok forrása átkerült közvetlen állami kezekbe, történetesen Palkovics minisztériumához.

További cikkeink:

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. szeptember 7-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom