Bezárás
Heti lapszemle

Osztrák exminiszter repteti Mészárosékat, fiktív kötvények a letelepedési programban – Heti lapszemle

Válasz Online: osztrák exminiszter repteti Mészárosékat

A PKF nevű nemzetközi adótanácsadó hálózat biztosítja Mészáros Lőrincéknek és oligarcha-barátainak a magánrepülőgépeket és a hajókat is. A reptetésért felelős PKF-partner pedig nem más, mint Andreas Staribacher volt osztrák pénzügyminiszter – aki mostanság keleti diktatúraféleségek oligarcháinak kiszolgálásában jeleskedik. Bizonyítjuk: immár a magyarokéban is. A volt politikus kormányzati szerepvállalása után a bécsi reptér felügyelőbizottsági alelnöke lett, majd ügyvédként, pénzügyi szakemberként is folyamatosan a repülés, repültetés közelében működött. A Staribacher által jelenleg fémjelzett PKF Centurion csapata ugyancsak légi szakértésben remekel; a cég egyebek mellett kedvező magánrepülő-vásárlási, -üzemeltetési konstrukciókat kínál megbízóinak.

G7: fiktív kötvényekkel is üzleteltek a letelepedési programban

A Fidesz-közeli, egy kivételével offshore helyszínnek nevezhető országokban bejegyzett közvetítő cégek mai árfolyamon számítva 162 milliárd forintot tettek zsebre az Orbán-kormány tömeges bevándorlási programjának köszönhetően – derült ki a G7 adatigényléséből. Az első állampapír-sorozatok a minap jártak le, a magyar állam 107,5 millió eurót, azaz 34,7 milliárd forintot utalt olyan cégek számlájára, amelyek a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson, Máltán és Szingapúrban vannak bejegyezve. Az offshore cégek karácsonyi ajándékához a magyar adófizetők több mint négymilliárd forinttal járultak hozzá. Az adósságkezelőnél 6543 személy nevében jegyeztek le kötvényt az elmúlt négy évben, a bevándorlási hivatalnál azonban csak 6211-ről tudnak. Az ÁKK számai lehetnek a helyesek, hiszen a bevándorlási hivatal – ebből is látszik, hogy milyen laza az ellenőrzés – a közvetítő cégek önbevallása alapján jut csak adatokhoz. Az elmúlt évek tucatnyi adatigényléséből kiderült, hogy a 2013-as és a 2014-es évben – amikor még csak a 250 ezer eurós címletű kötvény volt fogalomban – sem stimmeltek a számok. A 332-nek nagyjából a tizede valóban hiányzik a BMH-nál, a G7 becslése szerint mintegy 30 kötvény hiányzik fizikailag is a rendszerből.

Zoom: csúcsra jár az állami megfigyelés

Magyarországon a titkosszolgálatok (a polgári, a belbiztonsági, a katonai és a hírszerzői), valamint a terrorelhárításért felelős TEK jogosultak nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre, az igazságügyi miniszter külön engedélye alapján. Ilyen kérelmekből idén december elejéig havi átlag százra adta jóváhagyását Trócsányi László – derült ki a tárcának a Zoom.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Az elmúlt öt év adatai szerit egyre nő az ilyen akciók száma: az idei havi majdnem 110-es átlag ugyanis 2014-ben még alig 90 volt, vagyis 5 év alatt 20 százalékos a növekedés.

Direkt36: orosz kémeket szorítottak ki Magyarországról

A magyar Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2016-os akciója során kapcsolt le egy orosz diplomatafedésben működő, valójában a GRU-ként ismert orosz katonai titkosszolgálatnak dolgozó hírszerzőt. Az orosz férfi többek közt a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű neonáci félkatonai csoport felfegyverzésében segédkezett, és a gyanú szerint balkáni szervezett bűnözői körökkel állt kapcsolatban, és épp konspiratív találkozóra készült. A jelenet nem egyedi eset volt. 2010 óta nagyjából tíz orosz hírszerző hasonló lebuktatása és kiszorítása került szóba legalább említés szintjén a magyar parlament nemzetbiztonsági bizottságában a testület munkáját ismerő források állítása szerint. Ezekben az esetekben mindig úgynevezett csendes kitiltás történt, vagyis a kémek tettenéréséről a kormány sosem tájékoztatta a közvéleményt.

Index: terrorelhárítók csaptak le egy volt fideszes képviselőre

Nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt. Nem rendőrök voltak, ezt a hivatal egyik munkatársa mondta. Ódor Ferenc hivatalvezetőt, volt országgyűlési képviselőt a hivatal parkolójában teperték le és verték bilincsbe a terrorelhárítók. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. Az ügyészség szerint a férfi és még egy másik hivatalnok 4 millió forintot kért valakitől, hogy annak az ügyét előmozdítsák. A hivatalvezető tagad, és házi őrizetben védekezik.

Iratkozz fel az Átlátszó Mutyimondó hírlevelére! Heti hírösszefoglalónkat e-mailben is kiküldjük minden hétvégén.

Év végi támogatási kampány

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom