Bezárás
Heti lapszemle

Borkai haverjai 18 milliárdot kaszáltak, a trieszti kikötővásárlás egyre gyanúsabb

Borkai Zsolt ás Szijjártó Péter (MTI Fotó: Krizsán Csaba)

G7: A botrányhősök 18 milliárdot kaszáltak, mióta Borkai a polgármester

Az október 13-án újraválasztott, ám a Fideszben a jachtos szexbotrány (nyilvánosságra kerülése) miatt kegyvesztetté vált győri polgármestert számos korrupciós vád érte az elmúlt hetekben. A gazdasági lap ezért kíváncsi volt, hogy a hírbe hozott vállalkozók és cégeik hogyan szerepeltek a győri közbeszerzéseken. A Borkai polgármestersége alatti, 2006 és 2018 közötti összes önkormányzati közbeszerzés átfésülése alapján az látszik, hogy tényleg hasítottak a Borkaihoz köthető vállalkozók.

HVG: Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával

A kormány eddig annyit árult el a trieszti kikötővásárlásról, hogy egyelőre 30 millió euróba kerül, és állítólag jó lesz a magyar exportáló vállalatoknak. Az ügylet azonban korántsem ilyen egyszerű, Magyarország ugyanis nem egyszerűen kikötői koncessziót vett a Teseco nevű cégtől, hanem kizárólagos tulajdont szerzett egy olasz cégben, az Aquilában, amely a koncesszió birtokosa, de a majdani kikötő és logisztikai központ helyszínéül szolgáló terület egy részét is megvette. A teljes üzlet értéke nettó 25 millió euró, ezen belül a kormány 1,86 milliót fizet az Aquiláért. Utóbbi azért meglepő, mert a cég beszámolójában csak 484 ezer euró értéken szerepel a koncesszió.

444: A legsúlyosabb londoni ügyvédekkel próbálnak nyomást gyakorolni a Magyarországról kritikusan író nemzetközi lapokra

A médiajogra, azon belül is rágalmazási és sajtóperekre specializált Carter-Ruck a nemzetközi újságírás világában az egyik legrosszabb hírű ügyvédi iroda: korábban képviselték már a szcientológus egyházat is, és a máltai kormány megbízásából próbálták megfélemlíteni az országban 2017-ben meggyilkolt oknyomozó újságíró, Daphne Caruana Galizia haláláról készülő könyv szerzőit. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a a Carter-Fuck gúnynéven is emlegetett csapat Magyarország londoni nagykövetsége eseti megbízása alapján járt el a Guardian és a Daily Telegraph cikkei kapcsán 2019 júniusában. A szolgáltatás ellenértéke 2162,26 font, vagyis körülbelül 821 ezer 600 forint.

Napi.hu: Nagy gesztust tesz az állam Csányi érdekeltségének

Az állami tulajdonú Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Pick Szeged Zrt. új feldolgozóüzeméhez vezető út tervezésére írt ki közbeszerzést. A Pick Szeged Zrt. többségi tulajdonosa a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm Zrt., vagyis az állam egy magáncégnek épít utat. A beruházás keretében a tervek szerint egy 2 kilométeres szakaszon 2×2 sávosra bővítik majd az 5-ös számú főutat, továbbá kerékpárút is lesz az 5-ös számú főút mellett, az 502-es számú főúti csomópont és a Pick feldolgozóüzeme között.

Média1: Végrehajtók a 168 Óra kiadójánál

Tartozások miatt több végrehajtási eljárás is indult a 168 Óra kiadója ellen. Eközben ismét új ügyvezetőt kapott a a Telegráf Kiadó Kft., a hetilap kiadója. Korábban a Média1 arról számolt be, hogy Lakner Zoltán, a hetilap távozó főszerkesztő-helyettese hónapokkal ezelőtti fizetését sem kapta meg, ezért felszámolási eljárás megindítását helyezte kilátásba a kiadó ellen, és a 168 Óra több (egykori) szerzője is arra panaszkodik, hogy nem kapta meg (időben) a neki járó fizetséget. Van, aki több éve várja a pénzét hiába.

Címlapkép: Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b2) és Borkai Zsolt, Győr polgármestere (j2) kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren 2014. július 3-án.  (MTI Fotó: Krizsán Csaba)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom