Bezárás
Heti lapszemle

Továbbra is titkolják a felcsúti TAO-adatokat, de a kisvasút tényleg továbbmegy Bicskéig

A felcsúti kisvasút 2016.05.01. (Máthé Zoltán/MTI

444: Ilyen nincs: a végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra

A DK már rég megnyerte a pert a felcsúti focialapítvány ellen, így annak már ki kellett volna adnia, hogy mire költötte a támogatásokat. A bíróság végrehajtót is küldött az alapítványhoz, de hiába, az eddigi trükközések után újabb fura akadály jött közbe.  Az első végrehajtó 1,5 után összeférhetetlenséget jelentett és visszaadta az ügyet anélkül, hogy megszerzett volna bármilyen adatot, a második végrehajtó pedig most azt állítja, hogy nem tudta megnyitni az adatokat tartalmazó pendrive-ot. Örkény-novella, NER-verzió, 2020.

G7: Már modellezik a felcsúti kisvasút meghosszabbítását Bicskéig, csak éppen nem kisvasút lesz

Tizenegymillió forintért rendelte meg a MÁV a Bicske és a Felcsút Puskás Akadémia állomások közötti „vasútvonal forgalmi illetve erősáramú szimulációs modelljének” elkészítését, valamint ennek eredményeiről egy tanulmányterv összeállítását. Ez elég egyértelműen villamosított vasútvonal tervezésére és kiépítésére utal, vagyis nem a kisvasutat hosszabbítják meg, hanem rendes nagyvasútként fog folytatódni.

Index: Borkai a rendőrségen árulta el, hogy a Fidesz vezetése már egy évvel korábban tudott a szexvideóról

Kubatovék a választás előtt egy évvel úgy vélték, ha a kínos videó nyilvánosságra is kerül az önkormányzati választási kampány során, az nem árthat a Fidesznek. Állítólag Orbán Viktor miniszterelnök is azt gondolta, hogy ez Borkai magánügye, ezért nem engedték el a kezét a kampány előtt. A leleplező videót többször is eladhatták a készítők és megrendelők, de az biztos, hogy egy diósdi férfi tízmillió forintot kapott érte. A pénzt Borkaiék dobták neki össze, az ügyletet Rákosfalvy Zoltán egyik ügyvéd partnere papírozta le. Most pedig beadták a rendőrségre a zsarolóval kötött szerződést.

Hvg.hu: Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be, hogy rengeteg indonéziai biznisz várható a jövőben a tehetséges és szerencsés magyar cégeknek. Az eddigi sikerek: magyar cég dolgozza ki az elektronikus útdíj bevezetését Indonéziában, és a a Fővárosi Vízművek 36 millió dollárért hajtott végre “nagyon komoly víztisztítási beruházásokat”. A jövőbeni lehetőségek: három közkórházat szerelnek fel magyar gyártású onkológiai gyógyászati eszközökkel, és előrehaladott tárgyalások zajlanak három katonai kórház magyar vállalatok általi modernizációjáról is, illetve további hatalmas infrastrukturális beruházások lesznek.

Magyar Hang: Több mint kétmilliárdért kívánhatott boldog karácsonyt a magyar kormány

Nekünk. A mi pénzünkből. Köszönjük. A részletek: A Kantar Média által figyelt sajtótermékekben (tehát még ez sem a teljes lista!) 2019 decemberében a „Boldog Karácsonyt” nyomtatott hirdetés 484 alkalommal jelent meg, listaáron 1,2 milliárd forintért. Nem aprózták el: a Magyar Hírlap december 10., 12., 13.-i számaiban, tehát ugyanabban a lapban háromszor kívántak boldog karácsonyt, a Népszava pedig december 12-én, csütörtökön és másnap, pénteken egyaránt 4-4 teljes újságoldalon hozta a kormány karácsonyi jókívánságát az összesen 20 oldalas lapban. A Kantar Média által figyelt tévécsatornákon 569-szer ment ez a reklám, ami listaáron 960 millió forintos költséget jelent.

Címlapkép: A felcsúti kisvasút 2016.05.01. (Máthé Zoltán/MTI)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom