Bezárás
Heti lapszemle

Megmutatták a honvédségi luxusrepülőket, és fű alatt osztják a turisztikai támogatásokat

Index: Kényelmes bőrfotelek és díszes faborítás látható a Magyar Honvédségnek vásárolt repülőn

Kihelyezett ülést tartott az országgyűlés honvédelmi bizottsága Kecskeméten, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán, ahol kiállították a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programban beszerzett katonai járműveket és fegyvereket. A bemutatott járművek között volt a honvédségnek megvásárolt Airbus A319-es gép és a Dassault Falcon 7X repülőgép is. Ahogy már eddig is sejteni lehetett, a Falcon 7X business jet fedélzetén luxus várja az utasokat.

24.hu: Fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyedi döntésekre hivatkozva oszt akár több százmillió forintos támogatásokat a Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség. A vissza nem térítendő támogatások megszerzését célzó kérelmek közös jellemzője, hogy azokat nem nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívásra nyújtották be. Ilyen „egyedi pályázat” útján nyert több mint 800 millió forintot Zoób Kati divattervező, míg Balatonboglár fideszes önkormányzata több mint egymilliárd forint támogatást igényelt. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.

444: Az MVM repiköltéseiből pontosan látszik, hogy szivattyúznak ki milliárdokat egy állami cégből

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közadatigényléssel kérte ki a monopol helyzetben lévő állami áramcég kommunikációs és promóciós szerződéseinek listáját az elmúlt két évből. A Szélnek küldött táblázatok szerint az MVM 2018-ban és 2019-ben összesen 9,4 milliárd forintot költött ezekre a célokra. A pénzek jelentős része kormányközeli médiumoknál és reklámcégeknél landoltak, például 500 millió forintot költöttek egy korcsolyázós eseményre a kormány propagandakampányait intéző Balásy Gyula egyik cégén keresztül.

Blikk: Fia barátnőjétől bérelt lakást a fideszes képviselő – Borsos összeg a külkerületi otthonért

Fenyvesi Zoltán tapolcai fideszes országgyűlési képviselő a fia barátnőjének, későbbi feleségének 46 négyzetméteres külkerületi panellakását bérelte magának közpénzből. Az Országgyűlés Hivatala 2018 augusztusától 2019. szeptember végéig bérelt egy fővárosi ingatlant Fenyvesinek havonta 200 ezer forintért. A 14 hónap alatt a hivatal 2,8 millió forintot fizetett ki a rezsit is tartalmazó bérleti díjra a tulajdonosnak, a képviselő menyének.

Hvg.hu: Jogerősen elítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét

Helyben hagyta a Debreceni Ítélőtábla az első fokon eljáró törvényszék tavaly októberi döntését, amelyben vesztegetés bűntette miatt egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét. A bíróság szerint az ORÖ a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből 81 millió forintos kampánycélú támogatást kapott, Balogh pedig egy 3,5 millió forint összegű számlát kért egy cégtől egy fiktív eseményről. Az ORÖ elnöke a férfinak azt mondta, hogy a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a kft.-nek, amiből megtarthat 600 ezer forintot, a többit azonban vissza kell adnia. A férfi nem fogadta el az ajánlatot, a beszélgetésről hangfelvételt készített.

Címlapkép: Dassault Falcon 7X repülőgép fedélzete Kecskeméten, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán, ahol kihelyezett ülést tartott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága 2020. február 27-én. (fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom