Bezárás
Heti lapszemle

Nem vicc: Tiborcz István megutálta a közpénzt, és százmilliók mennek vallásos könnyűzenére

Portfolio.hu: Tiborcz István: A kritikusaimnak köszönhetem a legjobb üzleteket!

Orbán Viktor miniszterelnök veje, aki azután lett milliárdos, hogy feleségül vette Orbán Ráhelt, interjút adott a lapnak. Tiborcz neve akkor lett közismert, amikor a tulajdonában lévő Elios furcsa körülmények között nyerte el rengeteg magyarországi település uniós támogatásból megvalósuló közvilágítás-korszerűsítését, és a dologra már az EU csalás elleni hivatal is felfigyelt. A miniszterlenöki vő mostanában ingatlanbizniszben és turizmusban utazik, de úgy tűnik, hogy szégyellőssé vált. Nemrég ugyanis kiszállt egy olyan vállalkozásból, ami állami támogatást kapott, és most ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy “nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer.”

Hvg.hu: Több százmillióval támogatja meg a kormány a vallásos könnyűzenét

A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. – jelentette be Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kultúráért felelős államtitkára.

444: Vádat emeltek a legismertebb kamupárt ügyben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal vádol egy házaspárt, hogy kamupártra kértek állami támogatást a 2014-es országgyűlési választások kampányában, a vádirat szerint az így kapott támogatásból pedig 117 millió forintot költöttek el magáncélra. Az MTI tudósítása szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Népszava: Még nem a magyar államé a trieszti kikötő

Egy év alatt sem sikerült lezárni a tranzakciót, ettől függetlenül a magyar állam csak tavaly 11,2 milliárd forintnyi eurót pumpált a fejlesztést megvalósító cégbe. Havonta ugyanis több mint hétmillió forintba kerül a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium által tervezett trieszti kikötő – derült ki a kikötő fejlesztésére létrehozott állami cég kormány.hu-ra feltöltött szerződéseiből. A dokumentumok szerint ingatlanbérlésből, tanácsadói szerződésekből és egyéb költségekből jön össze ez az összeg.

Index: Külügy: Túl kicsik a Honvédség gépei, ezért hozatták a Wizz Airrel a kínai védőeszközöket

Hivatalos válaszban közölte a magyar kormány, azon belül is a Külügyminisztérium, hogy miért a Wizz Air utasszállítóival, és miért nem a Honvédség teherszállítóival hozatták Kínából a koronavírus elleni védekezést segítő felszereléseket: Sokkal nagyobb mennyiségű áruról volt szó, mint azt a Magyar Honvédség repülőgépeivel el lehetett volna szállítani. A kormány megbízásából eddig 99 utat teljesítettek a Wizz Air gépei, amikért 7 milliárd forintot fizettek a légitársaságnak. A Honvédség Airbusai nem vettek részt a Kínából érkező eszközök szállításában.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom