Bezárás
Heti lapszemle

Áramot lopott egy DK-s képviselő a polgármesteri hivatalban, hamis maszkokat foglalt le a NAV

Telex: Áramlopás miatt szálltak ki a rendőrök  VII. kerületi polgármesteri hivatalhoz, egy DK-s képviselő lemondott

A lap arról értesült, hogy pénteken több nyomozó jelent meg a VII. kerületi polgármesteri hivatalban. Bajkai István, volt fideszes alpolgármester és jelenlegi országgyűlési képviselő azt mondta a Telexnek, hogy “az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek a gépeken, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.” A DK azt írta közleményében, hogy “A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében”, és “az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet, aki “azonnal lemondott képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból”.

Média1: Szétcenzúrázott cikket közölt a Magyar Narancs

Rendhagyó módon a Magyar Narancs legfrissebb lapszámában közölt egyik oknyomozó cikk egy ponton megszakad. Ennek oka egy korlátozó bírósági végzés, amellyel a cikkben érintettek, a Barabás család, azaz a Hell energiaital-gyártó cég tulajdonosai előre meg tudták akadályozni, hogy az újság a teljes cikkét közölhesse. A cég korábban sikerrel lépett fel a Forbes című üzleti lappal szemben is, és emiatt félő, hogy Magyarországon végképp ellehetetlenül a tényfeltáró újságírás.

24.hu: Rejtélyes hátterű budai luxusvillába pakolja cégeit Rogán Antal belvárosi bizalmasa

Kertész Balázs kiüríti azt a ma már százmilliókat érő V. kerületi ingatlant, amelyért tíz éve mindössze kétmillió forintot kellett fizetni. Az új cégszékhely feltehetően Kertész otthonául is szolgál, tulajdonosa azonban egy svájci cég. Kertész elsősorban a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat körüli gyanús ingatlan- és egyéb pénzügyek miatt lett érdekes a sajtónak évekkel ezelőtt Rogán jobbkezeként.

Hvg.hu: Hamis maszkok és koronavírustesztek millióit foglalta le a NAV

Több mint 3,5 millió hamis, nem megfelelő minőségű orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, Covid-teszt, illetve maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. közötti nemzetközi STOP akcióban – mondta Bakai Kristóf Péter, a NAV vámszakmai szakfőigazgatója egy sajtótájékoztatón.

Index: Magyar milliárdos venné meg a Budapest Airportot

Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója az Indexnek elismerte, hogy üzleti tárgyalásokat folytat magyar és amerikai befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. potenciális megvásárlásáról. Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll – tette hozzá. Jellinek Dániel közölte azt is, hogy az üzleti tárgyalások bizalmas jellege miatt további tájékoztatást nem adhat.

A címlapkép illusztráció (forrás: Pixabay)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom