Bezárás
Heti lapszemle

Nemzeti Biztonsági Laboratórium és 19 milliárdos nyíregyházi stadion épül

Magyar Narancs: Kásler: Nemzeti Biztonsági Laboratórium épül

Kásler Miklós EMMI-miniszter a Facebook-oldalán jelentette be: új Nemzeti Biztonsági Laboratórium épül Magyarországon. A csúcstechnológiával felszerelt intézmény 12 milliárd forintból készülhet el. A laboratórium nemzetközi szinten is kulcsszereplő lesz a veszélyes kórokozók, így a koronavírus, a madárinfluenza vírus vagy éppen a krími-kongói vérzéses láz vírus elleni új vakcinák vizsgálatában, immunológiai kutatásokban és a kórlefolyás tanulmányozásában írta róla Kásler.

Mfor.hu: 19,1 milliárd forintot adott Orbán Viktor az új nyíregyházi stadionra

A jelenleg NBII-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub is új stadiont kap, melynek előkészítésére és megvalósítására a kormány 19,1 milliárd forintot szán derül ki a szerda esti Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletből. A 2021-es költségvetésből a pénzügyminiszternek egyelőre csak 607 millió forintot kell átcsoportosítania erre a célra, a többit ráér majd a 20222023-as büdzsé tervezése során.

Index: Nem lesz bűncselekmény a vagyonnyilatkozatokkal való trükközés

A Polgári Válasz mozgalmat alapító exjobbikos Bencsik János független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságán nem ment át a vagyonnyilatkozatok kitöltésével kapcsolatos előterjesztése. Bencsik január 29-én törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a nagy értékű autók, luxuslakások, házak, nyaralók, ajándékok, gyűjtemények „kifelejtése” a vagyonnyilatkozatokból büntetőjogi következményekkel, 1–3 évig terjedő szabadságvesztéssel járjon.

Szabad Európa: „Négyévente átjövünk ukránból Orbánért és megszavazzuk nektek a nyomorúságot”

340 ember volt bejelentve egy szabolcsi falu romos házába. A lakcímet kiárusító férfi Ukrajnából szerezte a kuncsaftokat. Az egyik kamu lakos és a lakcímnepper segítője is elmesélte, hogy ment a biznisz. Szerintük a kormányhivatal és a polgármester is tudott az ukránok fiktív betelepítéséről. Az öt évig jól jövedelmező üzletet a hatóságok csak a 2018-as választások után kezdték el felszámolni. A ház tulajdonosa azonban azt mondja: a lendület azóta kifulladt, és még mindig 150 ember él papíron a házban.

Telex: Oligarchák és nagybirtokosok kapják az EU-s agrárpénzek javát

Csányi Sándor, Mészáros Lőrinc, politikaközeli oligarchák és a nagybirtok uniós támogatását kritizálják az európai zöldek, akik szerint Brüsszelnek sokkal jobban oda kellene figyelnie, hogy kik kapják Kelet-Közép-Európában az EU-s mezőgazdasági támogatásokat. Magyarországon a földbirtokosok 10 százalékához megy a brüsszeli agrárpénzek 90 százaléka.

A címlapkép illusztráció (forrás: Pixabay)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom