Bezárás
Heti lapszemle

Az M1 provokatív kérdezéssel vádol egy osztrák újságírót, Simonka Györgyöt megint kihallgatták

444: Simonka Györgyöt újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki

Újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként Simonka Györgyöt. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint miután Simonka György – gyanúsítotti kihallgatása előtt – tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított büntetőeljárásról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, valamit az egyik tanú előre egyeztetett tartalmú vallomást tegyen kihallgatása során.

Hvg.hu: Gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát az Ördög ügyvédje ügyében

Kihallgatta a rendőrség csütörtök este Czeglédy Csabát az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt adriai hajóútja miatt indult – tudta meg a lap. Sajnos, nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék – a birtokunkba került kihallgatási jegyzőkönyv szerint ezt mondta a rendőröknek a meggyanúsított politikus. A hvg.hu birtokába került jegyzőkönyv szerint a nyomozók közölték Czeglédyvel, hogy a Borkai Zsolt valódi arca néven létrehozott, jelenleg Az ördög ügyvédje nevű Facebook-oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették.

444: Tiborcz üzlettársának cége 5 milliárdért újíthatja fel a geszti Tisza-kastélyt

Nettó 4,9 milliárd forintos ajánlattal a győri West Hungária Bau (WHB) Építőipari Kft. és a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. kettőse nyerte el a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint. Az összegben nincs benne a 10 százalékos tartalékkeret. A WHB tulajdonosa a győri milliárdos Paár Attila, aki Tiborcz István, a kormányfő vejének üzlettársaként is ismert.

Napi.hu: EU-s helyett hazai forrásból épül tovább az M6-os autópálya

A Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres autópálya szakasz kivitelezését tavaly decemberben nyerte el a STRABAG Építő Kft. együtt a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.-vel. A kivitelezés költsége 90 milliárd 456 millió forint volt. Eredetileg az európai uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) projektjei között szerepelt az autópálya építése, most azonban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közzétette, hogy hazai forrásból fizetik a projektet. Indoklást nem közölt a NIF.

Telex: „Kérdésekkel provokálta” a Fidesz EP-képviselőit egy osztrák újságíró, rögtön forgattak is róla egy lejárató anyagot az M1-en

A maga kategóriájában fantasztikus riporttal jelentkezett az évi 120 milliárd forintból fenntartott közmédia zászlóshajójának híradója szerdán: a 3,5 perces anyagot arról forgatták, hogy egy osztrák újságíró kérdéseket merészelt feltenni a Fidesz EP-delegációjának a budapesti Orbán-Salvini-Morawiecki találkozóval kapcsolatban. A riport főhőse Franziska Tschinderle, az egyik legolvasottabb osztrák politikai hetilap, a Profil munkatársa, aki a riport után azt nyilatkozta, hogy nem fogjuk abbahagyni.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom